43. epizód: Jut eszembe! – avagy további takarítónénis és Gellért hegyes események

Egyszer meg a budaörsi koleszben ébredtem egy átivott éjszaka után a felmosófa látványára, de könyörületes volt a néni, ő is azt mondta, majd később jön vissza, van időm. Addigra már összegyűlt rajtam néhány „Jó reggelt!”, „Jól nyomod!” stb. feliratú cetli, ahogy az előadásra bemenni képes emberkék elhaladtak mellettem :)
Volt olyan is, hogy bizonyos okokból a Gellért hegyen borozgattam, egyedül. Éjfél után, némileg becsiccsentve jövök le, árkon-bokron keresztül. El is nyaltam persze kb. kétszer :) Már messziről hallok odalenn egy csapat ifjú focidrukkert, épp valami rivális csapatot gúnyoló, szidalmazó rigmust skandáltak, majd átváltottak egy hasonlóan épületes másikra. Ekkor hallották meg, hogy jövök. „Valaki van arra, figyeljetek!!” Úgy számítottam ki a zajos csörtetés pályáját, hogy pár méterrel előttük törjek ki a fák és bokrok fekete sűrűjéből. Némi magasságból ugrottam be velük szembe a kivilágított út közepére, olyan pózba érkezve, amilyenben a westernfilmek hősei állnak pisztolypárbajnál. A váratlan eseménytől megdermedtek, én meg sátáni vigyorral és a Terminátor 2-ből kölcsönzött leszegett fejjel indultam meg feléjük, gyors léptekkel. Sikerült teljesen megbabonázni őket, tényleg mozdulni se bírtak a meglepetéstől, ahogy átvágtam közöttük. Csak az egyikük préselt bele a csendbe egy vérszegény „Hajrá Fradi!”-t: éppen a zöld kabátom volt rajtam. Válaszul felröhögtem és lassítás nélkül továbbálltam, mielőtt észhez térnek és esetleg meg is kergetnek ezért a jó kis viccért cserébe :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.