65. epizód: Félelem és rettegés a Hunniában

Na, ez is egy kiváló példaest volt arra, hogy mi minden történhet pár óra leforgása alatt, ha nem csak egyszerűen kocsmába megy az ember, hanem egy amúgy is érdekesnek ígérkező alapprogramot dob fel pálinkával és sörrel.
Szóval sok jót hallottam a Félelem és rettegés Las Vegasban c. filmről, meg hogy mindenféle drogok hatásait mutatja be egyfajta humoros formában, úgyhogy ki is találtam, hogy ezt részegen kéne megtekinteni. Szerveztem hát egy mozilátogatást a baráti körnek, én meg rákészültem. Már munka után felmásztam egy körúti kocsma galériájára, és nekiláttam levezényelni pár korsó sört. Egy idő után azonban eszembe jutott, hogy nem sörökkel kéne operálni, mert majd a moziban is rohangálhatok egyfolytában wc-re. Szóval még időben a Hunnia felé vettem az irányt, mert jól tudtam, a kávézójában lehet kapni házipáleszt! Legalább hármat bevételeztem már, mire kezdtek érkezni a többiek, én meg rájöttem, hogy az előbb a kocsmában felejtettem a hátizsákom. Basszameg, rohanás vissza!!
Megvolt még. Visszarohantam, kifújtam magam, meg ittam is még a film előtt, hogy nehogy véletlenül józan maradjak s ezáltal hoppon.
Nos, az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a film feliratos. Ezt rögtön követte a második felismerés, hogy kegyetlenül kettőt látok, ami meglehetősen nehézkessé teszi a párbeszédek követését, a betűk ugyanis összevissza csúszkáltak. Le kellett takarnom az egyik szemem, hogy olvasni tudjam a szöveget. Sajnos azonban, ahogy telt-múlt az idő, ez is kevésnek bizonyult, ráadásul meg is fájdult tőle a szemem. Úgy döntöttem hát, barátnőmet és cimboráimat hátrahagyva közelebb megyek a vetítővászonhoz, az talán segít. Nem sokan voltak a teremben, azok is hátrébb, így akadálytalanul lépdeltem át fekete gólyaként a széksorok fölött. Utólag úgy hallottam, kevéssé koordinált árnyjátékom már csalt némi derűt az emberek arcára, de nevetni akkor kezdtek igazán, amikor sziluettem mozdulása és a puffanás világossá tette, hogy eldőltem és le is estem a székről :))
Innentől a film végéig folyamatos a küzdelem, ugyanis túl gyors a cselekmény a besatuzott agyamnak, követni se tudja, nemhogy elraktározni, csak átömlik rajta, mint spagetti a kihasadt aljú tésztaszűrőn, úgyhogy ez gyakorlatilag aktív filmszakadás.
Aztán valahogy kijutottunk az előtérbe, még én is. Mivel a többiek is hozták a párjukat, a reakciók vegyesek, vigyorgás és értetlenség. Sajnos az öltözködés hevében sikerült még képen is találnom a barátnőmet, aki ettől – és gondolom a még tőlem sem mindennapi előzményektől – elsírta magát, de gyorsan megvígasztaltam, aztán nem sokkal ezután irány haza, mert már tényleg eleget produkáltam magam és a májam aznap estére.
Tény és való, túlzásba vittem a dolgot.. Ahogy a mesterek is a filmben :) Ami egyébként alapmű!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.