Megígértem, hogy külön cikket fogok neki szentelni, és ennek az az oka, hogy ez a hely fogalommá nőtte ki magát. Központi elhelyezkedése miatt jó pár kolléga, ismerős ment már el mellette – ez is elég –, sőt, volt, aki be is ment.. :)
Én öt évig laktam arrafelé, és este, hazafelé menet úgy háromszor láttam előtte rendőrautót, nem egyszer mentővel karöltve, és akkori barátnőm is említett pár ilyen esetet. A vendégek láttán ezen semmi csodálnivaló nincs, a kocsma az alsó tízezer főhadiszállása. Ez a környék igazi olvasztótégely, a legjobban ezt az az eset írja le, amikor a velem (palóc) szembe jövő kis kínaiaknak magyarázza a nagy kínai az utca túloldalán lévő arab éjjelnappali előtt dekkoló cigányokra mutogatva, hogy azok… szóval hogy azokat nem szeretik. Feketék is vannak, politikailag legalább korrekt a nyolcadik kerület :) Van aztán még rokkantakat rehabilitáló intézmény – isznak ők is –, lepukkant piac – féldekás töményeskupak halmok a környékén –, mellette park hajléktalanokkal, no meg hotel külföldiekkel, és akkor a változatos összetételű lakosságot még nem is említettem. Na, eme katyvasz társadalmi (nem feltétlenül emberi!) alja tölti meg a környék kocsmáinak egy részét, és a Blahához legközelebbi ezek közül a Potyka. (A Tekében is megfordultak néha régen ilyen alakok, akiktől végül úgy szabadultak meg, hogy felemelték az árakat pár forinttal a szörnykocsmák árai fölé. Pillanatok alatt hatott a módszer :) No de most a Potykáról van szó.)
Talán az első igazi élményem az róla, hogy megyek hazafelé a Népszínház utcai pazar miliőben, amikor, na miféle szerzetet is pillantok meg a kocsmaajtóban, ki áll ott két bajtársa közt? Hát egy ember, aki úgy volt fejileg begipszelve, hogy csak az arca meg a füle látszott ki, a gipsz meg tartotta a nyakát is, meg az egyik, behajlított karjából csak cigit tartó kézfeje látszott ki, mert azt is végig gipsz borította. Mint egy fehér, feltűrt, félkarú, lukas-kapucnis felső :) Az etnikumhoz tartozott, de ez mondjuk nem lényeges, csak a nagy fehér gipsz miatt jól mutatott. Egészséges kezében sör, azt töltötte épp befelé. Aztán kicserélte cigire a másik kezéből, szívott egy slukkot, majd macsó arckifejezéssel kifújta :D Hát, ennyire jellegzetes képet még sose láttam a Potyka előtt, le is fényképeztem távolról a mobillal – amit sajna nemsokára elhagytam egy berúgás alkalmával :D Mint az AntiBros, úgy álltak azok ott hárman, igazi nyóckeri ikonok :) A fickót amúgy ismertem, mindenféle hihetetlen mesékkel próbált tőlem időnként pénzt kunyerálni. Sose járt sikerrel, mégis mindig odajött, főnöknek szólított, mintha száz éve jóban lennénk, és elsütötte legújabb agyszüleményét, hogy most épp miért van szüksége pénzre. Így utólag visszagondolva, akár adhattam is volna neki alkalmanként egy százast, mintegy előfizetésképp a sztorijaira :)
Egyszer beugrottam oda, adtam vagy 20 Ft borravalót, s hirtelen én lettem az isten. Van, ahol nem szokás a túlfizetés. Semmi különös nem történt amúgy, de innentől már érdekelt, mi folyik odabenn, és az egyik este nyakamat nyújtogatva belestem az utcafronti üvegen. A bikanyakú, kidobószerű csapos meg kiszúrta, és azt a tipikus, verekedés előtti nyakropogtatós fejmozdulatsort mutatta be az üvegen át, csak úgy vendégcsalogatónak :)) Ezen eléggé meglepődtem, de aztán megértettem. Láttam ugyanis nyilvánvaló rezidenst ugyanígy bekukucskálni, nézte, tiszta-e a terep. Vagy az egyik csapossal lehetett nézeteltérése – van egy nő is –, vagy valamelyik vendéggel, szóval érthető, ha a csapos így viselkedik, ha gyanús viselkedést lát.
Aztán egy nap az egyik cimborám is bement, és elmesélte, miket látott :)) Faszi iszik, aztán, mintegy varázsütésre, leborul. Odamegy a csapos, teljes erőből rázza, de percekig, mire az észhez tér, és iszik tovább :)) Meg mesélt még dolgokat, úgyhogy gondoltam, szerzek onnan egy igazi élményt. Sikerült, épp egy gyönyörű jelenetbe csöppentem bele:
Egy hajléktalan nőszemély meg a csaposnő együtt akartak leitatni egy négert... :) Mi esélye van ennek??? Hogy ilyet látsz??? A csaposnő szókincse a személyes névmásokban úgy kb. ki is merült, a hajlinő meg kérdi: „Mit mondasz neki?” Válasz: „Fordítom, amit mondasz.” Basszus... :,))) Hát, a Rigó utcában biztos földig hajolnának előtte :))
Aztán volt egy cigány nő, aki miatt, mint a beszédből kiderült, többször szedték ki a kultúrház ajtaját egymás fején való szétcsapkodás céljából az akkori fiatalok... És a szöveg, ahogy a történet folytatódik! A két ősz rivális beszél, az egyik épp megfeddi a nőt: „És kivel mentél el, amikor ott voltunk? Kivel?! Azzal a magas, vékony, széles vállú, NAGYFASZÚVAL!!! :))) A nő meg csak pironkodva vonogatta a vállát :D Volt legalább 50-60 éves :) Én meg majd belefulladtam a boroskólába a feltörő röhögéstől :))) Aztán a hajléktalan nő nálam is bepróbálkozott, de mondtam, hogy nem dohányzom, és felest se kérek neki, mert záróra van, az előbb szóltak a pultból. Erre nagyvilágian legyintett egyet, hogy, ugyan már, ne foglalkozz velük :))) Szóval a hely egy igazi színfolt, ha Rejtő élne, onnan szedné a mai figuráit. Kifelé menet odaköszöntem nekik, akkora dumát nyomtak, a fiatalabbik cigány gavallér meg vigyorogva visszaköszönt, látta, hogy én voltam a közönség :)
Aztán volt olyan is, hogy az egyik kolléga pénzt akart váltani, mert a mekisarki bankomat csupa nagy címletet adott. Mondtam, hogy most megismerhetné a Potykát, be is mentünk váltani. Előszedte a bankót, de meglátta a körben állókat, és talán megérezte a tekintetek súlyát, meg hogy olyanok nézik, akiket talán elszomorít, hogy más akkora összegekkel mászkál a zsebében, amiről ők nem is álmodhatnak… Szóval inkább kifordult az ajtón, én meg utána.
Egyszer meg jövök a Népszínház elején, és egy némileg hajléktalannak tűnő egyén engem szúrt ki, hogy megkérdezze:
-Elnézést, nem tudnád megmondani, hogy hol van itt a Potyka?
:,DDD megtisztelő és elgondolkodtató volt ez a bizalom, így hát eligazítottam keveset látott barátunkat, és örülök, hogy én egyengethettem az útját a leírhatatlan kalandok felé :))

Szóval ilyen ez a Potyka :) Nemrég ivás közben szóba került, hogy kéne oda egy webkamera. Feltenném ide a Sörjárőrre, és találnék valami megoldást, hogy aki akarja, kattintgatással szponzorálhassa a kedvenc hajléktalanját, alkoholistáját stb-jét, vagy csak úgy amblokk a kocsma népét egy fröccsel. Persze ehhez kiemelkedő látogatottság kéne, meg erkölcsi és személyiségi jogi aggályok is felmerülnének, de nem lenne unalmas egy ilyen valóságshow, arról kezeskedem :)

A bejegyzés trackback címe:

http://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr47839417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.03.06. 02:21:07

egy webkamera tényleg jó lenne, szerintem sokkal érdekesebbek lehetnek ezek az arcok, mint a gagyi celebek.
én eddig nem is halottam erről a helyről, de isten bizony kedvet csináltál ! :)

Sörjárőr 2010.04.15. 12:53:19

örülök, de aztán csak óvatosan :)