Eljön hát a nagy nap, mármint június 29. szombaton reggel 8 órai kezdettel. A 12 fő + támogató csapat útra kél, és megpróbálunk 24 óra alatt 250 vagy több kocsmát, sörözőt, egyéb szórakozóhelyet végigjárni és -inni. Egy helyen egy csapattag iszik 3 dl sört, és ha megvan a 250 hely, akkor miénk az új Guiness rekord!!! Ha meg nem sikerül, akkor ittunk egy nagyot. Per fő lebontva nem olyan sok sör ez 24 óra alatt, szóval nem ez a nagy dolog benne, hanem a jó útvonalterv és az előzetes szervezés, egyeztetés. Ebben próbáltam segíteni, de nem sikerült olyan mértékben, mint szerettem volna, mert a munka és egy térdsérülés elvett a betervezett időből. Szerencsére a lábam úgy tűnik, helyrejött, és holnap már csak a biztonság kedvéért lesz nálam a térdrögzítő és a fájdalomcsillapító :)
A terepbejárásos egyeztetés során rendkívül sok segítőkész, szimpatikus emberrel találkoztam, őket ezúton is üdvözlöm! Remélhetőleg mindenhova el is jutunk :)
Majd írok ide időnként, ha lesz lehetőségem, hogy hol tartunk. Az RCKO.FM-en pedig közvetítik az eseményeket, lesz videostáb is, akinek kedve van, be is csatlakozhat hozzánk, hogy emelje a hangulatot :)

Alább a szórólap egy részlete, Sörjárőr logó nyomtatásban, szememből a sör kicsordul :)

1043957_4970522585181_447141542_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr1005381958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sörjárőr 2013.08.01. 16:12:49

Természetesen sikerült, 281 helyre jutottunk el, a 250. pohár sör nekem jutott. Végül 13 csapattag volt, a hangulat pedig remek. Több, mint 30 km-et gyalogoltunk le, hogy pontosan mennyit, azt nem tudni, én 35-re tippelek a sok kurflival együtt, szóval ha kérdés volt, hogy miért maraton, hát ezért. Boldog vagyok.
17-én pedig egy másik Sörtúrára megyünk, 20 állomás van, én korsózni fogok, ami 10 liter sör. De csak ha elég gyorsan jönnek a többiek, mert nem érek rá egész délután ;)

citromosnápojimorog 2016.07.02. 17:55:20

Mi let a bogodal hova tűntél szeretem olvasni a be számolókat.

Sörjárőr 2016.07.07. 11:41:55

Hát, az van, hogy a családi élet nem igazán összeegyeztethető a sörjárőrködéssel egy idő után :) van egy csomó nem begépelt, csak jegyzetfüzetben lévő kocsma is... Ezeket mind sok óra lenne bevinni, idő meg kevés.
Manapság leginkább koncertekre, zenei fesztiválokra járok, kocsmába kevesebbet, inkább csak a törzskocsmába, ami a Jelen.
Néha persze kipróbálok egy-egy új helyet, és néha persze történnek még velem vicces dolgok alkoholos befolyás alatt, de egyre ritkábban, ami jó is meg kicsit rossz is :)
süti beállítások módosítása