Röviden annyi, hogy az egyik első alkalommal a számos közül, amikor hánynom kellett a tétényi koleszban, még nem voltam tisztában az alaprajzzal. Futok a folyosó végére, oda is érek, de a rossz végére, mert itt a lift van, nem a klotyó, futás vissza, de közben már hányok, s töretlen lendülettel bele is futok a saját hányásomba, a szám, a nyakam, a pólóm, a nadrágom, a cipőm, minden csupa okádék, no meg kissé a fal is, mert rólam meg oldalra fröcsög az áldás. Meg se álltam, mert már minek, ha valaki lát hátulról, legalább az arcomat ne jegyezze meg. Jó pár méteren keresztül rohantam a saját hányásomban :)
Jó, hát büszke mondjuk nem vagyok rá, de minek is szépíteném. És ha már hányás: Az előző epizódban említett tanár egy buli után kirándulni kísért egy csoportot, rendbe is szedte magát, mégis állandó hányásszag lengte körül. Sejtette, hogy ő a ludas, de csak nem jött rá, honnan is jön. A ruháját tisztának látta, a cipőjén sem látszik semmi, súrolja a talpát a földön, még mindig semmi, akkor meg honnan? Megoldás: a cipő sarka meg az orra közötti emelt részre volt feltapadva egy adag előemésztett moslék, persze, hogy nem derült ki, és nem is jött le földhöz súroláskor.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr32506731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása