Én voltam az egyik szervező, a helyszín pedig egy menedékház a hegyen. Előre lebeszéltünk mindent a gondnok nénivel, ábrázatom bizalmat ébresztett, de azért jeleztem finoman, hogy ez legénybúcsú lesz, szóval inni fogunk.

Na mindegy, eljött a nap, ivás már a találkozóhoz közeli kocsmában, aztán odafelé a HÉV-en, aztán a hegyre felfelé különböző feladatok, szintén piálásra kihegyezve. Gyönyörű napsütés, úgyhogy a tömény kiválóan hatott, a késdobálást is abbahagytuk egy idő után, mert sehogy se sikerült már a fát se eltalálni, a fűben meg nem olyan élvezetes a dobókés keresgélése. Ittunk tovább, én sokat, úgyhogy csak foszlányok maradtak. Ismét volt párszor kicsi a rakás meg Fight Club, utóbbi persze csak birkózás szinten, ököllel azért mégse verjük szét egymást szórakozásból :) Szóval volt miben elfáradni.

Raktunk tüzet is, amihez kellett fa. Bátyám jól berúgott, úgyhogy órákig szenvedett egy ilyen military shopban vásárolt ásó/fűrész csodaszerszámmal, mert a fejébe vette, hogy márpedig átfűrészel egy száraz ágat. Értelmetlen egy küzdelem volt, de legalább addig se csinált semmi önveszélyeset :)

Este volt valami tiltott akciónk, hogy pontosan mi, azt már nem tudom, talán felmásztunk a tetőre vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy a néni kereste a tetteseket, s bár az egyik én voltam, kapásból kihúzott a gyanúsítottak listájáról, mert tényleg tudok úgy feküdni, mint egy többnapos hulla. Időnként azért ismét mozgásképessé váltam, meg a többiek se tétlenkedtek. Elég az hozzá, hogy volt, aki ötször is hányt, pedig nem is szokott. A gondnok néninek voltak valami tűzoltó vagy rendőr ismerősei, őket próbálta felbujtani, hogy jöjjenek fel terepjáróval a hegyre, és állítsák le a bulit :) Tényleg telefonált, de ki a franc akar éjjel kocsiba vágódni és elrontani egy legénybúcsút? Úgyhogy egyéb lehetőségek híján végül is megnyugodott a néni, és a sokk elmúltával rájött, hogy mégse vagyunk teljesen közveszélyesek. A végén már olyan bensőséges témákról beszélgettünk vele, mint például a pornószínésznők mai társadalmi helyzete, meg a nők tangaviselése, ami szerinte szörnyű, szerintünk meg nagyszerű dolog :)) Meg aztán úgy volt, hogy másnap reggel már megyünk is haza, szóval túl volt a nehezén.

Én azonban még nem. Először is ott volt a töményezés utáni reggel, amit az is kellemessé tett, hogy a hajam telement bogánccsal. Komolyan elgondolkoztam, hogy levágom a sörényt, de aztán inkább inni kezdtem. Van is ilyen emlékem, hogy mondom a kamerába: "kontinentális reggeli, 3. fogás", és lehúzok egy adag gint, rá meg sört. Ezt persze rövidesen ismét berúgás követte, szakad a film. Az a következő kép, hogy ott van egy kutya, és szólnak is, hogy ne nagyon nyúlkáljak hozzá, mert nem szereti, mire én a „De engem szeretnek az állatok!” szöveg kíséretében beteszem a kezem a kutya szájába, az meg ráharap… Bazmeg :D Szerencsére nem nagy a sérülés, úgy döntök, ráér az a tetanusz, és bár oltási könyve nincs a kutyának, biztosítanak róla, hogy nem veszett… Amint látszik, kezdett kissé rizikóssá fajulni a legénybúcsú.

A tetőpont viszont akkor volt, amikor végre valahára elindultunk lefelé a hegyről. A könnyes búcsú elmaradt, valószínűleg ennyi bőven elég volt belőlünk, én meg ekkorra már ismét rendesen szétcsúsztam, szóval ideje volt menni. Tudni kell, hogy a hegy sziklája alatt egy hatalmas szakadék van. Én meg elestem, és ráadásul gurulni kezdtem a mélység felé. Mivel én haladtam elől, a többiek valóban rémülten figyelték a halálos bucskázást, utolérni nem tudtak. A gondviselés azonban az egyetlen menekülési esélyem felé vezette mozgásomat: egy fához, ami közel volt a meredély széléhez. Elkapni persze nem tudtam – nem voltam abban az állapotban –, de szerencsésen felkenődtem rá keresztben, derékban. Megállított, ennek köszönhetem, hogy még élek. Mondjuk nagy bunkóság lett volna ilyen szinten tönkrevágni egy esküvőt, az is igaz :)

Hazafelé lassan azért csak belefáradtam a piálásba, de nem csak én. Ketten felültünk a villamosra, és egymás lelkére kötöttük, hogy el ne aludjunk, mert az elég nagy szívás lenne. Hát, még Albertfalván is jócskán túlmentünk, mire cimborám föleszmélt. Valahogy lekászálódtunk a villamosról, és hívtunk taxit, ami gyakorlatilag a vereség elismerése: beláttuk, hogy a magunk erejéből nem jutunk haza. A következő képkocka az, hogy ott áll a taxi, én meg kászálódok fel a lámpaoszlop tövéből, ahova lerogytam pihenni, és ismét bealudtam.

Szóval tartalmas buli volt, és külön köszönet illeti az őrangyalomat, akiről már azt hittem, végleg elhagyott. Aznap ismét bizonyította, hogy figyel ő, de csak végszükség esetén lép közbe, amúgy meg hagy kibontakozni – nevelő célzattal, hátha tanulok a sérüléseimből.

A következő napokban elmentem tetanuszra, meg a sebeimet nyalogattam, mert azért vágások és hegek nyilván most is keletkeztek rajtam. Azt a másik – talán veszettség elleni – oltást végül nem kértem, bíztam a kutyáról kapott infókban. (Ilyen kockázatvállalást persze senkinek sem ajánlok.) A házi video pedig, ami készült rólunk... tanulságos. Ennyire nem szabad berúgnom, hogy finoman fogalmazzak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr241436685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.