A bátyám egy téli estén úgy jött haza első, még friss munkahelye egyik bulijából, hogy az öltönyzakóját elhagyta, nyakkendő sehol, totál félregombolt fehér ing és eszelős, boldog vigyor. Apám már kezdené a letolást, de bratyó behány az előszobába. Nabasszus, irány a mosdó, de menni nem bír, csak húzzák. Max. 3 méter hosszú az előszoba, de ezen a távon sikerül bevinnie még egy okádást. Anyám kiabál. Bátyám feje be a csap alá. Anyám megy tiszta cuccért, bátyám suttyomban belehány a mosdókagylóba is, eltömítve azt. A vízszint emelkedik, már az orra fölött van, mire belépünk anyámmal! Kiabálás, bátyám fejének hajánál fogva történő, rémülten sietős felemelése, előbukkanó arcán múlni nem akaró, részeg boldogság, életöröm :)) Anyám elkezdi szidni, de rájön, hogy hiába, mert bátyám kiadja azóta ismert gurgulázó hangját is, ami azt jeleni, hogy agyhalott és még örül is neki. Na majd reggel!! :)))
Úgy nézett ki, mint egy rakás… ööö… komposzt! :) A kollégái utánahozták a zakóját, szüleink meg azt hitték, hogy életében először rúgott be :D Mert titkoltuk ám rendesen az ivást, de már mindketten túl voltunk egy pár történeten. Kimondottan szórakoztató volt, ahogy anyámék felvilágosítják az ivás ártalmairól és a ha-már-mégis-iszol-akkor-hogyan-járól. Én a háttérból vigyorogtam, amikor ismertették vele a "sörre bor..." meg a hasonló szakállas, betarthatatlan szabályokat :))) Csak vicsorgott, hogy ő ekkora litániát kap, bezzeg rólam még azt se tudják otthon, hogy nekivágtam egyáltalán az alkoholpusztításnak :))