Hát igen, ez a betűszó jó pár feledhetetlen pillanatot idéz fel bennem, megosztok veletek néhányat:
Egyszer például megyek a villamoson, közel már a filmszakadás, és fogalmam sincs, hol is vagyok. Imígyen találtam ezt elkeseregni jóbarátomnak, valami hasonló artikulációval: „Muár, huároum nappja iszokk, dhe, még minig nem tuoom, hol vagyoook.” A villamos hátsó fele persze hallja, és hangosan kiröhög :)
Aztán volt persze klasszikus körözgetés is:
Egyszer felpakoltam magam a 6-osra a Móriczon, hát eléggé ihaj állapotban voltam, be is aludtam. Felébredek nemtom, hány kör múlva, már megint Budáról tartok a híd felé. Fasz kivan. Na, majd most leszállok már a Ferenc körúton! Következő kép ismét a Petőfi híd, Buda felől. Rühös életbe!! Önkontroll!! De csak nem sikerül. Blaha, de már visszafelé. Mindenki engem néz, már jó sok az ember, na, itt leszállok, különben sose lesz vége ennek :)
Ilyet, ehhez hasonlót sokan átéltek, még többen pedig láttak már. Viszont egy téli estén szemtanúja voltam egy olyszinten önfeláldozó, nemes és gusztustalan cselekedetnek, ami valóban meglepett:
A 32-esek terénél felszállt egy hajléktalan a 83-as trolira. Elég büdös volt, körülötte a meglehetős népsűrűség ellenére is gyorsan üres gyűrű keletkezett, mintha az utasok kollektív tudattalanja előre látta volna a jövőt. Ugyanis pár másodperc múlva az illető belehányt a kapaszkodós kezének kabátujjába, aztán leszállt. Megérte felszállnia... Még láttam az ablakból, ahogy tisztább kezét a töltött kabátujj köré kulcsolva, tolva pumpálja ki belőle az anyagot, mint más a kempingsajtot :))