Már túl voltam az aktuális, nyári szünidőt megelőző vizsgaidőszakon. Valami papírt kellett intéznem az egyetemen, de sokáig tartott, gondoltam, sebaj, csak találok már egy cimborát, akivel jól berúgunk, aztán másnap hazautazok. Hát, mire kiderült, hogy épp senki sincs elérhető közelségben, már tényleg elment az utolsó busz. Nabazmeg. Mindegy, majd alszom a Gellért hegyen, egy padon. Máskor is sikerült már otthonosra innom az amúgy kényelmetlen fekvőfelületet, most is menni fog. Vettem alkoholt és persze cigit a szúnyogok ellen. Sajna meglehetősen ízlik a vérem a kis szopósszájúaknak, de a füst egy ideig javít a helyzeten – azaz legalább addig nem csípnek, amíg elalszom. Aznap este viszont elég éhesek voltak, amint eldobtam a csikket, már jöttek is, nem hagytak aludni. Hiába fedte ruha kezem, lábam, nyaktól fölfelé védtelen voltam. A boltban kapott vékony nejlonzacskó lett a megoldás, fejemre húztam, a száját betűrtem a fölsőm nyakába, elől meg egy kis helyen kilyukasztottam, hogy kapjak levegőt. Rövidesen rájöttem, hogy a szememhez is kell egy-egy luk, különben csak homályosan látok. Mert volt azért némi fény, nem messze állt egy lámpaoszlop.
Már megittam mindent, kellemesen szédültem. Elhelyezkedtem, hátizsákomat a lehetőségekhez képest úgy raktam a lábamhoz, hogy felébredjek, ha valaki babrálná, így végre nyugodan feküdtem a padon, ami az egyik sziklafal tetején, a korláttól pár méterre állt. A közelítő álmot csikorduló, potyogó kövek és susogó növények nesze hessegette el. Pár perc múlva, ahogy közben meg is sejtettem, egy ember bukkant fel a holdfényben, és mászott fel a kerítésen a semmiből. Mozdulatlanul feküdtem, vártam, mikor vesz észre. Ez pillanatokon belül megtörtént, elázott hang jelentette félhangosan, hogy „Hulla!!” Erre már felültem, mire artikulálatlan üvöltés harsant a részeg hegymászó torkából, aki máris menekült, ahogy a lába csak bírta. Még hallottam, ahogy messzebb, a sötétben összetalálkozik valakivel, és saját lihegésétől meg-megszakítva, nagy beleéléssel, hangosan ecseteli a történteket, miszerint talált egy zacskóval megfojtott fickót, akinek a hullája aztán felült és rá nézett.
Ezt már nem álltam meg röhögés nélkül, és azt is beláttam, hogy ez így nem fog menni, úgyhogy felcihelődtem és elbattyogtam a közeli műszakis koleszig, ahova szerencsére be is engedett a portás. Haverok épp nem voltak ott, ugye, de tudtam, hogy a felső emeleten, a kajáldában elfekhetek. Össze is toltam magamnak egy ágynyi széket vagy fotelt, és újfent elhelyezkedtem. Hajnalban motoszkálásra eszméltem, és a még sötétszürke félhomályban felülve megpillantottam egy görnyedt alakot. Ő csak kicsit később vett észre, de akkor igazi, horrorisztikus sikoltásban tört ki. Én már felfogtam, hogy csak a takarítónéni, de önkéntelenül is csatlakoztam hozzá egy rekedt üvöltéssel – aznap ez volt az első hang, ami kijött a torkomon, olyanra is sikerült. Aztán elfogyott a levegőnk, megnyugodtunk, és megállapodtunk abban, hogy ő majd később jön csak vissza, én meg hadd pihenjek.
A Sikoly 3. része szerencsére elmaradt, reggel napsütésre ébredtem, és új kalandok felé vettem az irányt :)