8. epizód: Spontán égés

Maradandó sérülésem szép számmal van sajnos, általában piálással egybekötve szereztem őket. Pl. a hátamon van két, lassan már normális kinézetűre regenerálódott égési seb, ugyanis:
Erdei kirándulás, fél-nap-hazulról távra. Már túra közben inni kezdek, mint a gép, eddig minden rendben. Megérkezés, evés-ivás. Esni kezd az eső: sár, az van, de tűz, az is van. Hanyatt beletanyázok a tűzbe. Eléggé fáj. Ivás tovább, ahogy bírom. Kidőlés, oldaltfordulás, tűzbe bele ismét. Felébredek, hogy hát ez most már tényleg szopás. Ivás tovább, most már úgyis mindegy. Hazafelé indulunk, én már teljesen szétittam az agyam, úgyhogy letérek az útról, s némi bújócskába fogok a többiek elől. Ez hiba, mert ekkor totális filmszakadás!
Kakukk, hát én meg hol a picsában vagyok itt egyedül? Az avarnyomokból kitalálom, hogy egy nagy lejtőn leszánkázhattam, ráadásul a sebeimen, anyám biztos boldog lesz. Igen szépen nézek már ki. Nem tudom, hol vagyok, de van annyi irányérzékem, hogy pár óra alatt esve-kelve hazabotorkáljak. Otthon kiadós lebaszás, mintha nem lenne elég, hogy megégtem, de ezt titkolom, azt a féligazságot adom elő inkább, csúszás miatti égési/horzsolási seb. Kérdik, bátyámék hol vannak? Fingom sincs. Lebaszás kantinyúz.
Aztán kiderült, hogy vígan ittak egyikük kertjében, mert majd csak hazatalálok valahogy, és akkor ők nagyon nem akarnak ott lenni :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.