10. epizód: Hegtetkó

Na, ez is egy tanulságos kis történet lesz… Van egy nyaki/mellkasi sebem, ami már halvány, nem annyira randa, meg is szoktam, de azért sokáig úgy gondoltam, hogy jó lenne kiplasztikáztatni. Úgy szereztem, hogy elhatároztam, aznap este irgalmatlanul berúgok. Közöltem is a többiekkel viccelődve, hogy „Ma a földön akarok fetrengeni.” Hát, sajnos meglett az én akaratom. Még nem is értem erőim végére, amikor egyikünk otthona felé tartó, összekapaszkodott párosunk hasraesett az úton, és én az alámtörő sörösüvegemen csúszva felszántottam a húsom. Dőlt a vér, még szerencse, hogy a kórháztól nem messze voltunk. A nyaki artériát max. fél centivel, de inkább csak két-három milliméterrel kerülte el az üveg, szóval még örülhetek, hogy túléltem. Aznap volt rajtam először és utoljára egy Marduk póló, rajta mindenféle ördögi szimbólummal, és azóta nem egyszer elméláztam azon, vajon annak köszönhetem-e a balszerencsét, vagy pont fordítva, és az átlagostól eltérő, háromszoros vastagságú nyakszegély mentette meg az életem… Talán egyik sem igaz, de inkább nem vettem újat a széthasított darab helyett – akárhogy is, rossz emlék.
Szóval összevartak, de úgy még én is meg tudtam volna csinálni, ahogy az ügyeletes orvos. Utána saját felelősségemre távozni akartam, már alá is írtam a szükséges felelősségátvállaló okmányt, amikor is rájöttem, hogy otthon anyám minimum kinyírna, úgyhogy végül maradtam inkább, kialudni részegségemet.
Nem volt egyszerű a másnapi találkozás, szembesülni az új – a kedves doki szerint „Férfias!” – külsőmmel, és vígasztalni a szüleimet. Hónapokig, talán évekig is látni a szánakozással vegyes, szörnyülködő tekinteteket, elmesélni az egészet újra meg újra, amíg halványulni nem kezdett a seb… Még jó, hogy nem lett valami komplexusom :) Szóval, csak óvatosan, ha üveg van a kézben! Ha esel elfelé, dobd messzire, akármennyi van még benne!
Aztán persze pár vicces eset is kerekedett ebből, hiszen kiválóan el tudtam mesélni ezzel a jelmezzel a könyörtelen késpárbaj meséjét – „…láttad volna, hogy a támadóm hogy nézett ki utána!” –, egy metálkoncerten pedig a brutális sátánista beavatási rituálét – „… és akkor egy karddal a mellkasomra sújtottak, mégsem rogytam térdre” –, de azért jól meglennék eme tréfák nélkül, hogy úgy mondjam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.