13. epizód: Egy csodálatos este

Na jó, meggyónok. Csehország, evezős túra a Moldván, jó pár éve. Elég jól beittam, főleg ahhoz képest, hogy a csehek söre nem erős, inkább finom. Volt azért Beher is meg ilyenek. Ilyen Stock, de az nem ízlett. Mindenesetre tisztességesen leamortizáltam többek közt a távbecslő képességemet is. Álltam ott a kemping félig nyitott, félig fedett, sokpados placcának tüzénél, és a lángokat néztem. A füstelvezető kürtő alsó széle úgy 10 centire lehetett tőlem, de ehelyett inkább rögtön ott volt az orrom előtt, amivel sajnos hozzá is értem. Rásült kicsit… Eléggé felzaklatott az eset, rémképeimben már láttam magam maradandó, piros folttal az orrom közepén, így hát további sörökkel próbáltam megnyugodni, mire fel totálisan bebasztam. 
Reggel, a szabad ég alatti ébredés első mozdulata: a hálózsák zippzárával keresztülszántok az érzékeny bőrön, szó szerint felfűrészlve azt. Nem nézett ki valami jól az égett bőr alól folydogáló vér. Egész nap feszült voltam, még bizonyos fogadalmakat is tettem különféle magasabb hatalmaknak, ha ez a sérülés nyom nélkül elmúlik. Azért feltűnt, hogy a főnököm sincs valami jó hangulatban. Kérdezgettem, mi baja, de egész estig nem tudtam kiszedni belőle. Akkor viszont igen, és most jön a meggyónós rész:
Szóval kiba sok sört tettem magamba előző este, így aztán éjszaka rámjött a pisilhetnék a sátorban. Próbáltam én kimenni, csakhogy vagy nem én húztam be a zippzárt, vagy nem tudom, de egyszerűen nem tudtam kijutni. A pisi meg jött, úgyhogy becéloztam a sarkot. Ja, a főnököm saját sátrát használtuk... Teljes joggal baszott ki onnan, így már értettem, miért a porban ébredtem, valahol messzebb. Azt mondta, két órát takarított, mosott utánam. Én meg reggel még csak nem is emlékeztem az egészből semmire :) Kifizettem a sátrat meg a matracot meg minden, de még így is elég kínos volt… Persze főnökömmel – akinél jobb főnök valószínűleg a világon nem létezik –, ha szóba kerül sörözéskor, már csak vigyorgunk az eseten, én széttárt kézzel, ő meg beletörődő arckifejezéssel, és hümmögve csóváljuk a fejünket, hogy hát igen, szégyen, de ilyen is volt.
Na, szóval aztán pár nap múlva hazaértünk, és hála a segítőkész magasabb hatalmaknak, meg a Bioptron lámpás kozmetikai szalonnak, nyom nélkül eltűnt az égési seb az orromról.
Úgy érzem azonban, csak hajszálon múlt, hogy azóta nem úgy nézek ki, mint egy tényleg szomorú bohóc. Vigyázni kell, basszus, mert azt vettem észre, hogy évekig vigyáz rád az őrangyal, aztán látja, hogy nem bír veled, annyi gondot okozol neki, és otthagy. Na, onnantól csőstül jön a baj, és meg kell tanulnod vigyázni magadra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.