Ha az alkohol annyira érdekel valakit, mint engem, annak élete több területére is kihat. Elkezdtem söröskupakokat gyűjteni, aztán nemrég sörjárőrözni is, de ez nem minden. A tudatalattimat is erősen foglalkoztatja az ital.
Egyszer például megálmodtam egy erős szeszt. Vannak álmok, amik ritka élességgel, hosszú cselekménnyel rendelkeznek, tiszták, és örökre emlékszik rájuk az ember, egész részletesen. Na, ez pont ilyen volt. A smaragdzöld ital etilalkohol fő összetevőjű volt, talán literes kiszerelésben, 57%-os töménységgel. Az volt a neve, hogy LiteretiL, ami azért lelkesített fel már álmomban is, mert visszafelé olvasva is ugyanaz a ráadásul értelmes név jön ki!!! Na? :) Lombikszerű, színtelen üvegén finom arany drótozat, ami a folyadék zöld hátterén igazán jól mutatott. Így utólag leginkább abszinthoz hasonlított, bár akkoriban még nem ismertem ezt az italt. Már majdnem ihattam belőle, amikor fölébredtem. Basszus, milyen szomorú voltam, hogy nem jött össze!! :) Egyszer utána kéne nézni az abszintkészítésnek, akkor talán valóra tudnám váltani…
Egyszer meg azt álmodtam, hogy felemelték a pia árát kb. ötszörése :D Kispénzű egyetemistaként ez rosszabb volt bármilyen iszonyatnál!!! Teljesen kivoltam. Aztán nagy nehezen találtam valami almaízű, de megfelelően alkoholos italt a boltban, így aztán számat húzva, de kissé megnyugodtam, majd fölébredtem. Azt a megkönnyebbülést!!! :))
Aztán itt van még az éber állapotban átélt hallucináció. Megyek az utcán, egy teraszos kocsma mellett, és minden pohár meg üveg elmozdul felém az asztalokon :D Mintha valami piamágnes lettem volna. Azt hiszem, a tudatalattim próbált üzenni valamit… :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr56605289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása