52. epizód: Pszichológiai mesterfogások

Ha már szar borok… de ez most nem berúgós történet lesz, csak szerepel benne az alkohol: Egyetemi éveim alatt rendszeres volt az erőteljes alkoholizálás, és ezt a kedves kis hobbit kénytelen voltam beleerőszakolni a szűkös pénzügyi keretekbe, mivel szüleim – igen bölcsen! – nem a szórakozást szponzorálták, hanem a tanulást. Ezzel minden cimborám kb. ugyanígy volt, a minőség helyett így hát a mennyiséget részesítettük előnyben. A jó kis kannásboros korszak, úgy bíz ám.
Egyszer aztán találtam egy elég lepattant kis boltot a VIII. ker.-ben, a kultikus Szigony utcában (Roncsfilm), aminek ugye a közvetlen közelében laktam, a korábban már emlegetett albérletben. A bor még a kannásnál is olcsóbb volt, flakonos kiszerelésű, de nem ez az átlátszó PET-palack, hanem ilyen tejfehér rondaság. Az ízekről se tudok ódákat zengeni, de az ár meggyőző volt. Az más kérdés, hogy utólag kiderült, az ár arányában alkoholból is kevesebb volt benne, s ettől kissé becsapva éreztem magam :) De akkor ezt még nem tudtam, így hát törzsvásároltam. A boltos egy fiatal, göndör hajú, szemüveges fickó volt, abszolúte jó kedélyű, vidám alkat. Mondjuk azokon a figurákon, akik hozzá jártak vásárolni, tényleg csak sírni vagy röhögni lehetett leginkább.
Szóval egyszer csak olvasom a rossz hírt a kerületi újságban, megyek is megnézni, mi a helyzet. Nyitok be a boltba, ahol egész mosolygós állapotban találom. Nekiszegezem a kérdést:
-Szia, téged szúrtak le? – ugyanis az volt a hírekben, hogy megkéselték valami tolvajok. Szerencsére hajlékonyabb fémből volt a penge, elcsúszott a gerincén, nem okozott súlyosabb sérülést.
-Igen, engem – válaszolt lekókadva. Hát, lehettem volna tapintatosabb is, de nem véletlenül használták rám néha a „pszichológus” megnevezést, akkoriban nem volt túl fejlett az empátiás készségem :) Elmesélte a részleteket, de nem valami lelkesen. Két ázsiai betért lopni, de ő nem akarta hagyni, így aztán mellé még le is szúrta hátulról az addig figyelemelterelő tettestárs. Legközelebb már zárva találtam, megszűnt a bolt, lelépett arról a jó kis környékről.
Évekkel később az Üllői úton, a Pöttyös utca magasságában új kisbolt nyílt, előtte az utcán italozó emberek kis csoportja. Épp arrafelé laktam, gondoltam, benézek. És kit látnak szemeim a nem túl magas színvonalat képviselő boltocskában? A boltos srácot! Épp a rá jellemző vidám arckifejezéssel nevetgélt egy vevővel, amikor meglátott. Rögtön elment a jókedve, de azért köszönt. Gondolom, annak idején kiválóan összekapcsolódott benne a megkéselése és az arcom. Nem háborgattam többet, ettől függetlenül ott is hamarosan lehúzta a redőnyt, és odébbállt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.