53. epizód: Hol a kulcs??? – avagy a csengetés művészete

A kulcs remek dolog. Egyszer egy barátommal elmentünk inni, sikerült is. Végül már minden bezárt, de mi még zuhogó esőben is ittunk az esernyőm alatt egy padon, igazi hajléktalan-életérzést teremtve ezzel. Szó se róla, tényleg szánalmas egy látvány lehetett, de mi jól elilluminálgattunk ott. Aztán a srácnak vége lett, bebaszott, hányt, akkor inkább menjünk haza. Jó. Útközben még lebüfögte a farmerdzsekimet valami epésen zöld nyállal, ki se jött pár évig. Állunk a lépcsőházuk aljában, na, mondom neki, menj fel, mert nálam is kezd beállni a hatás, én is megyek haza. Oké, csak nincs kulcs. Elhoztad? Ja. Elhagytad? Hát...
Nabazmeg, irgalmas szamaritánus módba kapcsolok, és indul az afterparty! Zuhog az eső, én meg rohanok visszafelé, a korábbi helyekre. Valamiért nem az esernyő nyelét fogom, hanem a bal vállamat, az ernyő vasa meg benne az így keletkezett lukban. Így nem az eső kopog a fejemen, hanem az ernyő, ahogy rázkódok a futástól – gyönyörű lehet ez is :) Ekkorra már én se voltam épp józan, így minden komolyabb aggodalom nélkül mászok be a vaskerítésen a kocsma udvarára. Ha arra kerül a sor, csak elhiszik már, hogy nem vagyok betörő. Nézegetem a padok alatt, semmi. Vissza az útra, szétkapirgálom cimborám hátrahagyott öklendezményeit, hátha ott lesz valahol, de csak szarráázok csendesen. Mivel ettől függetlenül is egyre szarabbul vagyok, visszatérek a lépcsőház aljában kuporgó bajtársamhoz. Időközben kicsit jobban lett, de csak annyira, hogy elmondja, valószínűleg mégis otthonhagyta a kulcsot... Akurvaéletbe! :D Na mindegy, menj fel, én majd elbújok és nézem, mert erre bizony kíváncsi vagyok.
Csönget, semmi. Párszor ugyanez, na igen, rohadt késő van már. Ekkor ellép a faltól, vigyázzba vágja magát, visszadől, és ebben a merev pózban, a homlokával tartja nyomva a csengőt :))) Szól is rendesen, hibátlan szerkezet… :D Ajtó nyílik, apja keze kinyúl, "Normális vagy?!!!" és egy kézzel, tarkónál fogva berántja barátunkat, akinek a lába szép ívben emelkedik el a földtől, mint valami rajzfilmen... :)) Az apa hobby-súlyemelő, így nem csoda.
Ezek után jobbnak láttam én is hazamenni :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.