Amikor először találkoztam a mára egyik legközelebbi cimborámmal, akkor történt. Már a kocsmában megleptük a csapos nénit, mert kértünk deci gint, ő meg kérdezte, hogy tonicot adjon ugye hozzá, de mennyit? Hát ki kellett ábrándítanunk, hogy sör kell mellé. Rendesen elszomorodott :)) Szóval a fősulis buli kerítésén belül, ahova elhívtak, már ingyen ittam, a srác hozta a sört. Kezembe kaptam a műanyag korsót, aztán megfordultam: 180 fok, minusz fél korsó sör. Sebaj. Összekapaszkodtunk, és feltántorogtunk a színpadra, ahol épp a sokak által kedvelt Takács Tomi próbálkozott. Ekkor azonban megláttuk közös jóbarátunkat a színpad előtti első sorban :)) Már mindegy volt neki, szétrévült fejjel élvezte a zenét, pedig nagyon nem az ő stílusa :))) Ő is észrevett minket, s nyerő pozíciónkat, nyújtotta is a kezét, húzzuk fel őt is. Biztonságiak sehol. Felemelkedése utáni első mozdulata az volt, hogy véletlenül szétrúgott egy fontosabb kábelt, a csatlakozóknak annyi, zene leáll. Mi hárman szerényen mosolygunk a közönségre, meg nevetgélünk. Technikus jön, aztán közli a népekkel a Tomi, hogy a barátaitok tönkretették a mittoménmilyen kábelt, úgyhogy pár perc szünet. Eltartott egy darabig :)) Megjelent egy biztonsági is, és tényleg kedvesen megkért, hogy ugyan mennénk már le a színpadról. Jó!! Újdonsült cimborámmal egymásba kapaszkodva próbálunk arrébb menni, de az utolsó lépcsőfokon hatalmas hasas/arcos, lapjával történő pofára esés :))) Faszályos… de jobb is az ilyesmit gyorsan lerendezni a sorssal, minek terheljük a karmát, nyög az már amúgy is.
Egyszer meg véradás alatt, ágyon fekve láttam a TV-ben Takács Tamást, amint élőben pléjbekkel, csakhát kiverte a szájából a szájharmónikáját, és amíg fölvadászta a földről, addig is szólt a hangszer... Még a dobosa is kiröhögte. Épp ezt meséltem a kocsmában, a szomszéd asztalnál meg egy faszi nagy rajongója volt, és közbeszólt, hogy ilyet bizony a Takács sosem tenne, méghogy playback. Aztán a saját barátai megmagyarázták neki, hogy de :)
Volt még egy ütközésünk, az Amigóból jövet találkoztam szembe a zenész úrral. Teljesen fellelkesültem, és kezdtem mesélni neki is, hogy láttam a TV-ben. Ő meg már boldog mosollyal készült a gratulációkra, tán még kezet is nyújtott, amikor is elértem a történetben a szájharmonika elszállásáig, meg hogy az egész milyen vicces volt utána :D Hát, kissé elszontyolodott, de ennyi.
Asszem, ezúton tőle is bocsánatot kell kérjek :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.