67. epizód: A tetanusz-buli

Huhh, tegnap hat kocsmát járőröztem végig, és még csak utána kezdődött a baráti sörözés! Zsong is tőle a fejem, de azért nem hanyagollak el titeket:
Na szóval, az embernek néha nehezen hiszik el, hogy nem verték meg. Van egy srác, aki mindössze azt a hibát követte el, hogy beült a kocsmában a légkondi alá, másnap meg úgy nézett ki, mint aki összeszedett egy ikermokeszt valami sikátorban. Reggel legalábbis még simán erre tippeltem, kérdezgettem is, ki volt, tudnánk-e segíteni valahogy. Hiába bizonygatta, hogy semmi sem történt, ezt csak a délutánra enyhülni kezdő kékség láttán hittem el, egy rendes monokli nem tűnik el csak úgy.
Pont az ő öccse a soron következő történet főhőse. Este hazaindult a koleszos berúgásból, amit másnap is folytatni kívántunk – a vizsgaidőszak vége volt az indok a visszabutulásra. Begipszelt kézzel láttuk újra, kérdezgettük őt is, ki volt, mi történt, de nem tágított attól, hogy elnyalt a villamossíneken, és így tört el a keze. Hihetetlen… Volt már, hogy sértetlenül átugrott egy üvegajtón, az meg se kottyant neki, most meg egy sima eleséstől csonttörés…
Na mindegy, az álmélkodásnál volt fontosabb ügyünk is, méghozzá a tetanusza. Kapott ugyanis, és nem igazán tudtuk, hogy lehet-e arra inni. Irány a telefonfülke, telefonkönyv elő, vadászom a „dr.” előtagokat. Nem is olyan sok orvos – és gondolom jogász – tette le a kagylót, mire sikerült lefolytatnom kb. ezt a párbeszédet egy doktornővel:
-Jó napot kívánok!
-Jó napot!
-Elnézést a zavarásért, de arra lennék kíváncsi, hogy tetanuszra lehet-e inni – a korábbiak ezen a ponton exkuzálták magukat, hogy aztán gyorsan letegyék a kagylót :)
-Miről van szó?
-Az egyik barátom eltörte a kezét, kapott tetanusz-injekciót, de elfelejtette megkérdezni, hogy szabad-e alkoholt fogyasztani ilyen állapotban.
-Melyik kezét törte el?
-Hát a jobbat.
-És jobbkezes?
-Igen.
-De akkor… Akkor hogy tudna inni egyáltalán? – hangja őszine zavart tükrözött.
-Hát a másik kezével!
-Ja, persze! Hát akkor semmi akadálya.
-Akkor a tetanusz és az alkohol nem vesznek össze?
-Nem, de azért most már vigyázzon magára!
-Rendben, köszönöm, viszont hallásra!
-Nincs mit, visszhall.

Miután ilyen szerencsésen kiderült, hogy sem az oltást nem hatástalanítja az alkohol, se más bajt nem okoz a keverék – meg hogy a segítőkész doktornénik is elfáradnak agyilag a nap végére –, végre nekiláthattunk az ivásnak a közös helyiségben. Szárnyaszegett barátunk kedélyét eléggé megviselhette gipszes állapota, mert garázdára itta magát, és sörösüveg-gránáttal iktatott ki két lámpát is a plafonon. Vendég lévén, az egyik bentlakó cimbora próbálta jobb belátásra bírni. Mi a baj, ne búsuljon, fel a fejjel, meg hogy nem kéne, hát mégis, szétvágni a lámpákat. A srác komolyan bólogatott – bár addig se volt ideges –, hogy persze, teljesen igaza van, aztán az első adandó alkalommal már röpült is a következő lámpa felé a sörösüveg :) Ilyen lakonikus arckifejezéssel művelte mindezt. Ezek után már nem tévesztettük szem elől :))
Aztán elkezdődött a pogó is, amibe aznap este egy ritkán ivó, de igen nagydarab és erős cimboránk is beszállt. Rendkívül nyugodt és szelíd emberről van szó – ő próbálta meg lebeszélni a gránátbajnokot is a további rongálásokról –, és ez a pogóban is megmutatkozott, nem csinált semmi durvábbat, csak néha pörgött egyet, időnként pedig ugrálva változtatta a helyét. Volt, aki csak lepattant róla, de én pont pörgés közben kerültem az útjába, úgyhogy szó szerint berepültem a hangfal mögé. Nem hittem volna, hogy ez megtörténhet velem, ilyesmivel eddig csak mozivásznon találkoztam. A szám gyönyörűen szétrepedt, szerencsére csak belül, szóval egy pogó utáni kárfelmérés és közös röhögés után megegyeztünk, hogy ennyire erős embernek ez nem pálya. Tanulságos kis ugrabugrálás volt, pogóban nem szoktam ugyanis szégyent vallani, de most felismertem bizonyos korlátokat :)
(Eszembe is jutott egyik albérleti szobatársam katonatörténete, amikor is egy szórakozóhelyen összetűzésbe keveredtek a helyi cigánysággal, és a hasonlóan nagydarab honvéd cimborájuk úgy védte meg őket, hogy beálltak mögé a sarokba, ő meg parasztlengős kaszálással védte a területet. Aki karnyújtásnyi távon belül merészkedett, az nemes egyszerűséggel elrepült, hogy méterekkel hátrébb fogjon talajt. A srác egyedül verte vissza a rohamokat, míg meg nem érkezett a katonai rendőrség. Hogy a hősi ének kissé visszaereszkedjen a szomorú realitások talajára: A dolog vége karpereces elszállítás, s végül sitt lett a kiskatonák számára, kettessével osztották szét őket különféle, nagycsoportos cellákba, ahol is viszontláthatták az etnikumot. Szobatársam hatalmas szerencséjére egy elég erős bajtársa mellé osztották be, aki szkanderben lenyomta az épp szabaduló zárkaparancsnokot, így ő lett a jogutód, s a történetet mesélő srác így biztonságban vészelte át ezt a gyászos időszakot.)
Na szóval, miután jól leittuk magunkat, aludni tértünk. Ezen az estén nem a szokásos Dali-óra pózban folytam szét valami fotelon, hanem összetoltam két széket, és voltam annyira botmerev részeg, hogy a köztük lévő széles hézag ellenére is kényelmesen feküdjek, s jót aludjak rajtuk. Csodálkoztak is reggel a többiek.
Ők ugyanis inkább fel akartak menni az emeletre, hogy kényelembe helyezzék magukat. Ezt a lépcsőkhöz vezető, bezárt ajtó sem akadályozhatta meg, mert hogy volt a fölöttünk lévő emeleten nyitott ablak. Aki tudott, felmászot, a kartöréses, vagy koordinációs okokból mászásképtelen egyedeket pedig izomkolosszus cimboránk adogatta fel kézipoggyászként a magasba, ahol segítő kezek vették át a feladatot.
Hát, ennyi a történet, és most iszom tovább a vizet, mert a másnapi hidratáció létkérdés!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.