87. epizód: Agárd ’97 – Ivós mindennapok

Azon is jót röhögtünk, hogy X-ék egyszer vitatkozni keztek egy homályos körvonalról, ami a parton volt látható a félhomályban. Volt aki szerint ember, és volt aki szerint szemeteszsák. Végül az utóbbi verzió mellett döntöttek, de aztán kiderült: hogy T-t nézték szemeteszsáknak :-)
A sok Dreher pils ivása következtében kifejlődött egy jellegzetes testtartásom: Jobb felkaromat oldalamhoz szorítottam, könyökömtől alkarom derékszögben folytatódott, a csuklómban pedig ott volt a lényeg, a Dreher. Ezen a pózon csak akkor változtattam, ha számhoz emeltem a sört. S ezért el is nevezett robotnak :-) Bátyámék egyszer épp arról beszélgettek, hogy merre lehetek, amikor feltűnt egy ilyen testtartású tántorgó alak a láthatáron. Annyira sajátos volt, hogy messziről felismertek. S-nek pedig rendszerint az volt az első reggeli élménye, hogy egy furcsa, majdnem kopasz embert lát támolyogni az úton, kezében egy Dreherrel. Nem tudom, hogy ez a reklám végül is jót tett-e e kedvenc söröm hírnevének vagy sem, de sebaj. Mindenesetre a kisboltban – amire bátran és nagyvonalúan a SUPERMARKET feliratot szögelték fel – már kívülről tudták, mit kell beütni a gépbe, ha feltűnök a környéken. Amikor egyszer S Kalinkát akart ott venni, közölték vele, hogy egy "nagy fogyasztó" már felélte az egész készletet. A személyleírás alapján azonosíthatóvá vált a tettes: Ki más lett volna ez a nagy fogyasztó, ha nem az Uralkodó... :-)
Akinek el kellett mennie egy napra, mert a bátyjának – és nekem is – akkor volt a diplomaosztás. Náluk családi esemény kerekedett a dologból, rokonsággal meg minden, én inkább – szüleim kitartó tiltakozása ellenére – úgy döntöttem, hogy kihagyom a dolgot (még csak a fősuli szintnek volt vége) és inkább háborítatlanul iddogálok. Y szerencsére jól beivott a családi bulin is, így nem maradt ki az az este sem. Amikor visszaérkezett, a recepción szívélyesen fogadták, ahogy az új vendégeket szokás. Mikor kiderült, hogy a Szellemi Vezetővel, nem pedig egy új vendéggel van dolguk, mindjárt alábbhagyott a buzgalmuk. Hiába, a Boros Fiúk márkanév mindenkiben más érzelmeket gerjesztett...
Persze nehogy már csak a sülthallal égessem le magam, Pucicsigával egyszer elindultunk tequila beszerző körútra, mert megígértem neki, hogy meghívom egy felesre. Bementünk egy rakás helyre, és mindenhonnan nagyon királyian távoztunk: "Van tequilájuk? Nincs? Hát sajnáljuk, akkor a viszont látásra..." Szóval akár még igényes fickóknak is tűnhettünk, mindaddig - mert ugye egyszer minden jónak vége szakad, ha Pufferke mellett van az ember :-) -, amíg be nem tértünk a Malibuba, ahol Z-nek már többször is volt szerencsétlensége fellépni. A mostani leégés a sülthalas poén pontos másolata volt, ugyanis megegyeztünk, hogy bizonyos összeg felett nem kérjük ki az italt: "Mennyibe kerül a feles tequila?" kérdésünkre gyorsan kiderült, hogy még a 4 cl is túl sokba kerül, így aztán Z - a jelenléte által kiváltott általános érdeklődés közepette - kénytelen volt kijelenteni, hogy „Ja, akkor nem kell.” És röhögve kisomfordáltunk az ajtón. Hát hiába, az egyetlen helyen, ahol lehetett volna venni, nem tudtuk kifizetni... Mit is várhat az ember Pitiánertől és kis Rokefellertől, ha egyesítik erőiket?...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.