Név:
"Nonstop" Söröző
Cím:
Budapest
XIX. ker., Határ úti buszállomás (a Filléres Söröző szomszédja)
Nyitvatartás:
0-24
Csapolt:
Arany Ászok 260 Ft
Dreher 350 Ft
Helyiség, kat.:
III. kat., üvegfalú pavilonsöröző, kis belső térrel. Narancs-szürke összbenyomás, meg üveg és tükör, a kő szürke.
Bent két hármas és egy kettes kávéházi, márványlapú asztal. Kint a fedett teraszon négy hármas és három négyes asztal áll zöld szőnyegen.
A rádióból a Wild Boys szól éppen.
Kaphatna több pontot is egy jobb wc-vel.
Törzsközönség:
Egész normális, értelmes emberek ülnek itt hétfő délután.
Két vendég közt megy a duma a pultnál, az etnikum a téma, hogy Kanadában már nem lehet letelepedni a magyarnak, négy és fél év után hazaküldik, hogy az öt év után ne kelljen megadni az állampolgárságot. Meg hogy a cigányok bűncselekményeiből ítélik meg a magyart. Meg hogy 70000 kínait befogadtak, de a határon kívüli magyarokat nem. Meg hogy magasabb szinteken embertelen gazemberség megy, jobb is, ha kivész a magyar, ha ilyenek a vezetői.(Kedves politikusaink, igen, nektek köszönhetően ilyen a nép hangulata.)Vannak itt amúgy az etnikumból is, de a beszélgetők szerint van rendes ember minden népcsoportban, úgyhogy ezt mindenki magára is vonatkoztathatja. Mindkettő a politikát okolja a cigányhelyzetért is
Kiegészítők:
nyerőgépek
Megjegyzések
(pl. zaj, WC):
WC: túl kicsi, max elmegy
Visszatérés
esélye /
ajánlhatóság:
1
Időszak:
2009. szeptember

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: xix.ker

A bejegyzés trackback címe:

https://sorjaror.blog.hu/api/trackback/id/tr271532028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlienPredator4 2011.02.26. 13:42:56

Ez a legjobb söröző a környéken!! A pultosok a legjobb fejek, lehet velük bulizni! Mi csak ide járunk.. Ti is gyertek ide nem fogtok csalódni!!!
süti beállítások módosítása