2008.07.15. 12:26
31. epizód: A szögesdrótos stigma
Ez az agárdi osztálykiránduláson történt, akkor jártunk ott először: Vodkanarancs volt a sláger, jó rejtőszíne miatt ugye üdítőnek tűnik a flakonban, és kellőképpen fejbe is kólint. Épp ezért az események sorrendje kissé szétzilálódott a fejemben, de az biztos, hogy éjszaka a szobatársammal kikommandóztunk a tópartra. Mivel ehhez egy idegen üdülőn is át kellett jutni, és a kaput zárva találtuk, megmásztuk a kerítést. Odaát nem túl sokáig időztünk, ennek a sötétben felhangzó, igen közeli ugatás szülte felismerés/tévképzet volt az oka, miszerint közeledik felénk az őrkutya.
Futás!!! Mivel most nem volt idő a korábbi, kiszámított mozdulatokra, a kerítés tetején futó szögesdrót egy veszélyes kilengés megállításakor kiválóan feltépte a tenyerem. Lemászás közben meg rátapostam a kilincsre, amitől viszont mégiscsak kinyílt a kapu, bassza meg :) Gyorsan visszacsuktuk a kutyától tartva, és rohanva távoztunk egy esetleges gondnoki balhé elől. Hús kilóg, az ugye kéznél lévő alkohollal fertőtlenítés + ragtapasz.
Ellógtunk kocsmába is, cimborám elmondása szerint zárórakor se bírtak kirakni, úgy elhasaltam az asztalon, szóval nem csoda, ha másnap kissé nehezen eszmélünk. Már mindenki a buszon van, amikor mágis sikerül. Egy lány jön szólni, hogy mi van már, de amikor meglátja a sátoros gatyámat, megszeppen és kimegy :D Hazafelé útba ejtjük Tokajt, az idő rövidsége miatt állat módjára iszunk, nincs lehetőségünk e nemes bort a hozzá méltó módon fogyasztani. A buszon ordas cefreszag, kísérő tanárnőnk hátra is jön megkérdezni, hogy „Mi is a pelikán másik neve?” Ekkor tanultam meg, hogy „Gödény”. Alig bírtam hazáig tartani a brunyát.
Otthon persze nem volt kedvem eldicsekedni a szögesdrótos sikertörténettel, úgyhogy este kézrejtegetés, reggel pedig feltéptem a félig behegedt sebet, hogy frissnek tűnjön, és ne kelljen magyarázkodni. Még ma is látszik a nyoma.
2008.07.15. 11:29
Vagon Restaurant
| Név: | Vagon Restaurant |
| Cím: | Budapest I. ker., Vérmező, a Déli Pályaudvarral átellenben |
| Nyitvatartás: | 10-24 |
| Csapolt: | Carlsberg 4 dl 560 Ft |
| Helyiség, kat.: | Ez a hely az étterem Vagon Terasz elnevezésű, külön kiülős része miatt kerülhetett be, de ez semmi különös, csak egy sörcsap és asztalok, székek. Az éttermi rész viszont kimondottan szimpatikus, egy kívülről némileg kipingált vasúti kocsi, ami belül tapétázott és jófajta fapadokkal is el van látva. Nemsokára kicsit kipofozzák az egészet, hogy kárpitozottak legyenek a padok, stb. Odakint halk zene szól. |
| Törzsközönség: | konszolidált figurák minden söröző korosztályból |
| Kiegészítők: | |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: hát úgy mittomén, oké, mindenesetre a legjobb vasúti kocsi WC, amit eddig Magyarországon láttam - de azért remélem, ezt is felújítják |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 2 |
| Időszak: | 2007. június |
2008.07.15. 11:22
Aranytölcsér Cukrászda Kávézó
| Név: | Aranytölcsér Cukrászda Kávézó |
| Cím: | Budapest XIV. ker., Thököly út 44. |
| Nyitvatartás: | |
| Csapolt: | Soproni 270 Ft Gösser 350 Ft |
| Helyiség, kat.: | Na, ennek van két helyisége, az egyik egy söröző rész, annak tipikus velejáróival, a másik a cukrászda. A sörözőben középbarna a faborítás, az asztalok és a székek. Átnéztem a cukrászda részbe az ajtón keresztül, és megállapítottam, hogy a két pincérnő igencsak hasonlít, de valami egész profi imázskoncepciós szinten. Aztán ikrekre kezdtem gyanakodni, végül kiderült, hogy az ott egy jó nagy tükör... Vastaps. Amúgy kiülős a hely. |
| Törzsközönség: | fiatalok, diákok meg pár normál ember |
| Kiegészítők: | játékgép, TV |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: hát itt is kimaradt, nem kellett |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 2 |
| Időszak: | 2007. június |
Szólj hozzá!
Címkék: xiv.ker
2008.07.15. 11:19
Gritto Söröző
| Név: | Gritto Söröző |
| Cím: | Budapest XIV. ker., Thököly út 51. |
| Nyitvatartás: | H-P: 06-22 Sz: 07-24 V: 16-22 |
| Csapolt: | Holsten 325 Ft |
| Helyiség, kat.: | Gondolom a lehetőségek adottak, és ahhoz képest rendben van tartva ez a pincekocsma, sőt, némi dekorációra is futotta, otthonossá téve ezzel bizonyos szinten. Két helyiség. |
| Törzsközönség: | Az egyik helyiségben cigányok esznek, a másikban meg épp a cigányokról mesélnek mindenféle történeteket. Hát van pár dicsérő példa is, de a legtöbb elég negatív. Mágnessel a zsebben járó vajdafi, aki ezzel állapítja meg, mi a lopásra érdemes alumínium; aztán a szántásban húzódó sínnyomokat követő rendőrök, akik a traktorral elvontatott síneket egy hosszú cigánytelken találták meg; a milliomos cigány, aki sajnálja a pénzt a hólapátra, és inkább egy lopott úttáblával túrja a havat a garázs előtt... szóval sok történet előkerül. A szomszédban semmi háborgás, valószínűleg tudják ők is, mi igaz ebből. |
| Kiegészítők: | TV, játékgép, csocsó |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: sajna kimaradt |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 1 |
| Időszak: | 2007. június |
Szólj hozzá!
Címkék: xiv.ker
2008.07.15. 11:16
Black Dog Kocsma
| Név: | Black Dog Kocsma |
| Cím: | Budapest XI. ker., Lágymányosi utca 12., Kende utca sarok |
| Nyitvatartás: | 08-01 |
| Csapolt: | Borsodi 330 Ft Staropramen 440 Ft van málnás fröccs is! |
| Helyiség, kat.: | Alagsori, fasza kis hely, padokkal, magaspadokkal. Palakő és fa uralja a helyet, meg egy kitömött madár. Sötétzöld falak, kedvesen kopottas bárszékek és padok. Valahogy kimondottan szimpatikus, visszajönnék ide. |
| Törzsközönség: | főleg egyetemisták |
| Kiegészítők: | játékgépek, darts, csocsó, TV |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: hát izé, ettől azért lehetne jobb is a helyzet... |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 3 |
| Időszak: | 2007. június |
· 1 trackback 2 komment
Címkék: xi.ker
2008.07.14. 16:04
Mini Presszó
| Név: | Mini Presszó |
| Cím: | Budapest XIV. ker., Thököly út 43., a 7-es, 73-as busz Chazár András utcai megállójánál |
| Nyitvatartás: | H-P: 07-22:30 Sz-V: 09-23:30 |
| Csapolt: | Soproni 250 Ft, de kifogyott, és csak üvegesek voltak: Arany Ászok 250 Ft |
| Helyiség, kat.: | Kívül rózsaszín, belül vajszín festés. Valahogy olyan retró-lepukk hangulata van, részben a székek és az asztalok miatt. Nem nagy hely, viszont kiülős. Rádió szól. |
| Törzsközönség: | jócskán délután van már, fél 5, de csak egy srác van itt rajtam kívül |
| Kiegészítők: | zenegép, játékgép |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: mondjuk elmegy |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 1 |
| Időszak: | 2007. június |
Szólj hozzá!
Címkék: xiv.ker
2008.07.14. 15:51
Pindarello Cafe
| Név: | Pindarello Cafe |
| Cím: | Budapest VII. ker., Huszár utca 3. |
| Nyitvatartás: | 10-24 |
| Csapolt: | Stella 4 dl 400 Ft |
| Helyiség, kat.: | Galériás, kiülős hely, korrekt, de ikeás belső, és már megint erősbarack falszín. Elgondolkodtató... ilyen olcsó ez a festék, vagy esetleg nem is létezik manapság másik szín? Vagy csak nem jönnek rá az emberek, hogy ha minden ugyanolyan színű, az unalmas, sőt? Na mindegy, az, hogy sok ilyen fal van a városban, nem ennek a helynek a hibája. Nincs gond, hiszen a hely tiszta, rendesek a burkolatok is. A galéria olyan kialakítású, hogy biztosít egy kis szeparációt. Állóventi, 3 asztal, az egyiknél tán tízen is elférnek. Rádió szól. |
| Törzsközönség: | konszolidált emberek |
| Kiegészítők: | |
| Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: ha jól emlékszem, rendben |
| Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 2 |
| Időszak: | 2007. június |

