Sörsátor nagyobb térképen való megjelenítése

Egyszer a lépcsőházunk előtt ébredtem fényes nappal, a porban. Gyors ellenőrzés után kiderült, hogy épségben vagyok, és a kellemetlen kérdést, hogy vajon hányan láthattak ilyen állapotban a lakók közül, gyorsan feledtette a bizonyosság: elhagytam a kulcsom. Asszem, úgy kerültem az előző napi utolsó kocsmába, hogy megint úrrá lett rajtam a futhatnék, ami sajnos abban az időben elővett néha részegen. Legalábbis az az utosó emlékem az előző helyszínről, hogy cimboráim kiabálása lassan elhal mögöttem, én meg csak futok, futok a már elcsendesedett forgalmú főúton.
Hirtelen nem is ugrik be sok egyéb, úgyhogy leporolom magam, aztán valahogy besurranok a lakásba. Pár napig alig merem kitenni a lábam otthonról, ha más nincs otthon, attól tartva, hogy a kulcs megtalálója csak arra vár, hogy kirabolhassa a lakást. Aztán kiderült, hogy nem valószínű, hogy olyan kezébe került volna a kulcs, aki látta, hogy én hagytam el. Az utolsó kocsmából ugyanis, amikor hazaindultam, már eléggé be lehettem állva, mert látták, hogy rézsút közeledek az útszéli, mély árok felé, bele is esek, ahogy kell, és nem is jövök elő.
(Ha nagyon fáradt vagyok és ittam is, sajnos szokásom néha csukott szemmel megtenni rövidebb szakaszokat, és valószínűleg most is ez történt. Olyan lehetett, mint amikor kiskoromban csukott szemmel belebicikliztem az árokba. Akkor a ferdén álló kormány, most meg az ital volt a ludas, szép nagy zakó volt mind a kettő.)
Szóval ekkor eshetett ki a kulcs, vagy esetleg az autóúti futás közben rázódott ki. Mindenesetre épp ilyen megfontolásból sose teszek azonosítót a kulcsaimra, így hát megnyugodhattam. Az árokból amúgy épp egy, a házunkban lakó lány – aki a kocsma csaposnője is egyben – meg a barátja kapart elő, akivel szintén köszönőviszonyban vagyok. Hiába, egy kisvárosban könnyebb dolga van a Gondviselésnek. Hazavittek kocsival és lebeszéltek arról, hogy a síntalpfák kínálta ágyikón aludjak, rémlik, ahogy váltig állítják, az nem biztonságos. Kompromisszum születik, jó, nem a síneken, de akkor a házunk előtt, mert ilyen állapotban még nem szeretnék a szüleim szeme elé kerülni.
Ezúton is köszönet nekik a roadolásért, és az összes többi, ismert és ismeretlen védőangyalomnak úgyszintén :)