Röviden annyi, hogy az egyik első alkalommal a számos közül, amikor hánynom kellett a tétényi koleszban, még nem voltam tisztában az alaprajzzal. Futok a folyosó végére, oda is érek, de a rossz végére, mert itt a lift van, nem a klotyó, futás vissza, de közben már hányok, s töretlen lendülettel bele is futok a saját hányásomba, a szám, a nyakam, a pólóm, a nadrágom, a cipőm, minden csupa okádék, no meg kissé a fal is, mert rólam meg oldalra fröcsög az áldás. Meg se álltam, mert már minek, ha valaki lát hátulról, legalább az arcomat ne jegyezze meg. Jó pár méteren keresztül rohantam a saját hányásomban :)
Jó, hát büszke mondjuk nem vagyok rá, de minek is szépíteném. És ha már hányás: Az előző epizódban említett tanár egy buli után kirándulni kísért egy csoportot, rendbe is szedte magát, mégis állandó hányásszag lengte körül. Sejtette, hogy ő a ludas, de csak nem jött rá, honnan is jön. A ruháját tisztának látta, a cipőjén sem látszik semmi, súrolja a talpát a földön, még mindig semmi, akkor meg honnan? Megoldás: a cipő sarka meg az orra közötti emelt részre volt feltapadva egy adag előemésztett moslék, persze, hogy nem derült ki, és nem is jött le földhöz súroláskor.
 

Peron söröző nagyobb térképen való megjelenítése