Ott volt a baj, hogy a security-s gyerekek (Y sokat poénkodott a "kertésznadrágjukon") nem értékelték túlzottan a mulatozós hangulatunkat. Folyton baszogattak és fenyegettek, hogy így meg úgy, megvernek, hazamegyünk, leszakad az ég, vége a világnak stb., ha nem hagyjuk abba a hangoskodást. Különben nem is voltunk olyan hangosak, szóval szart a szájukba. Velem valami külön problémájuk is volt, máig se tudjuk mi lehetett az, biztos én voltam köztünk a legmagasabb. Mindenesetre meglehetősen rühelltük egymást, de akkor megérkezett a mentőangyal, A személyében (X unokanővére). A egy csinos, szőke lány a bombanő kategóriából, így aztán a security-s gyerekek, miután kiálmélkodták magukat, hogy hozzánk tartozik, egész emberi módon kezdtek viselkedni. Hiába, a farkukban több ész volt, mint a fejükben. Mindenesetre a végén már egész jól összehaverkodtunk velük. A nélkül persze máshogy történt volna minden, úgyhogy jövőre is lecipeljük, az egyszer biztos. Jót röhögtünk a security-sok megdöbbenésén, amikor kiderült, hogy tőlünk mindenki felsőoktatásban részesül, nekem meg már diplomám is van. A ki is röhögte az egyiket, mikor megemlítette vízimentői diplomáját, amit kemény két hét alatt szerzett, nevetséges feltételekkel. Egyetemista voltunkon amúgy nem csak ők döbbentek, hanem a recepciós gyerek is, aki képtelen volt hinni a szemének, hogy mennyit iszunk.
Elég sokat esett az eső, ezért egyszer beszéltem is vele, és ismét sikerrel jártam: Másfél napra elállt. Utána újrakezdte. Elég szar volt, mert a kis sátramban kissé nyirkosak lettek a hálózsákok – reggelre több centis víz a sátorban... –, ami nagyon nem tetszett, mert ennek következtében végigremegtem néhány éjszakát. Ha a nagy sátorban aludtam, akkor meg mindenkinek a szájába léptem, ugyanis folyton területszerző játékokkal álmodhatok vagy valami hasonló :-) Persze ennek a többiek kevésbé örültek, úgyhogy száműztek a kicsibe. A második héten szerencsére már jó idő volt.
Sajnos az idén nem úsztuk meg lopás nélkül a dolgot: T bácsi cipője és Pucicsiga szemüvege egy hátizsák és néhány kevésbé fontos tárgy társaságában kiemelődött a sátorból. Ez nagyon felbaszott mindenkit, szóval még szerencse, hogy valahogy helyreállt a hangulat. Pufferke hazament szemüveget csináltatni, ami szerencsére kurva gyorsan sikerült, T bácsinak pedig L bácsi hozott cipőt, amikor V-vel (barátnő) együtt megérkeztek a kempingbe. Őket nem sokat láttuk, hiszen volt egy külön sátruk :-)

Na, ezen is jókat szoktunk röhögni, ha szóba jön valahogy:
Panel, gimis korszak. Nem indult még be a távfûtés, de nagyon hideg volt, annyira, hogy el se tudtam aludni, úgy fázott a két kezem. A lábammal nem volt gond, zoknit húztam, de a kezem, az fázott. Adódott a megoldás: egyik kezemet a seggemhez hátra, másikat tökömhöz elõre, máris nem fázik, ihaj, elaludtam.
Reggel anyám úgy ébresztett – soha azelõtt ilyet nem tett, na de utána se –, hogy egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a paplant, és azt mondta nagy vígan, hogy „Jó reggelt, kisfiam!” Aztán igen döbbent arccal, de azért még a kezdeti vígság nyomaival a hangjában folytatta: „Hát te mit csinálsz?!” Visszaejtette rám a takarót, majd gyorsan kiment a szobából. Reggelinél inkább meg se próbáltam neki megmagyarázni, hogy semmit... :)