Ittunk a Patkóban (a Westendnél, pitymallatig nyitva, sőt), és egy idő után úgy berúgtam, hogy beestem az asztal alá, és ahányszor csak fel akartam állni, bevertem a fejem és pihentem. Aztán – asszem aznap este, mindenesetre ugyanitt a Patkóban és ugyanilyen állapotban – le akartam menni a lépcsőn, ami az emeletről visz le. Hiába kísérnek, a levegőbe lépek és lefutok fejjel előre az aljáig, ott pedig szívszaggató csattanással kenődök fel a lépcső tövében lévő falra. Kobakomon azonnali hiperpúp, a pincérnő meg csak áll és néz, hogy mit kibír az állati szervezet :)
Na, a fent leírt esemény is, mint annyi másik, egy csütörtöki este péntekké homályosulása alkalmával történhetett meg, mert ez volt az egyik társaság rendszeres, heti berúgási napja. Ez csak azért volt kellemetlen, mert péntek reggelenként analízis gyakorlatra kellett járnom, amin ráadásul katalógust is vezettek, szóval muszáj volt bemenni. Testben jelen is voltam, de ez volt a max, ami egy ilyen buli után telt tőlem. Általában rögtön, vagy pár perccel a nevem bediktálása után lebólintottam a padot, hogy másfél óra füzetnyálazó alvással próbáljak regenerálódni, de volt, amikor már eleve így ültem le, és csak jelentkezni voltam képes, hogy itt vagyok.
A korábban már említett, hihetetlenül megértő gyakvezér tanárnő meg is szüntette a katalógust, mert látta, mennyire értelmetlen pl. az én esetemben is. Mindenkinek jobb volt így :)