Hát akkor következzen a történet, ami pár embernek kb. az első dolog, ami rólam az eszébe jut:

Madárcsicsergés. Kinyitom a szemem, fölöttem kék ég és faágak… utóbbiak gyanúsan közel, így aztán rádöbbenek: egy fán ébredtem… A vastag, közel vízszintes ágon hanyatt fekve, fejem az ágvilla tövénél lévő hézagban, stabilan pihent, de kezeim és lábaim csak a semmibe lógtak kétoldalt. Előre nézve megpillantottam a fa törzsét és a hátizsákomat, egy ágra felakasztva…
A leghalványabb fogalmam sincs, hogy mi történt vagy hogy merre lehetek. Részeg is vagyok még, de legalább a mobil megvan, úgyhogy telefonos segítséggel próbálom egy kontakttól megtudni, vajon ki lehet-e abból következtetni, kb. merre vagyok, hogy épp most húz el a fejem felett egy repülő… :)) Persze nem tud segíteni, de legalább jót röhög. Lekászálódok a fáról, ami bizony nem is egyszerű elgémberedett tagjaimmal, de még örülhetek, hogy nem estem le éjszaka. Ebből a magasságból már fennáll a nyaktörés veszélye, főként részeg álomba ernyedt test esetén.
Hozom a táskát is, és odalenn nyomok után kutatok a fűben. Tanácstalanul nézem a fehéres kérgű fát, hiszen ha fel tudtam mászni, és még a táskát is vittem, akkor hullarészeg azért mégse lehettem. Biztos attól féltem, hogy a földön aludva még meggyaláz az éjszaka közepén valami vaddisznó :D mert hát zöld a környék, ez itt bizony a természet lágy öle. Meg aztán egyáltalán: hogyhogy itt ért az éjszaka?
Ekkor nyomra bukkanok! Szerencsére magas a fű, legalábbis, ahol idefelé jövet le nem tapostam. Bár már kezdenek magukhoz térni, kiegyenesedni a szálak, azért jól látható az ökörcsapás :)
Kis idő után kiértem egy asszem földútra, ami addig nem látszott, és érzésre elindultam az egyik irányba. Egyre inkább úgy vélem, ez inkább vidék lehet, de aztán, mint oázis a sivatag közepén, feltűnik egy végállomás, benne ott a villamos!!! Nem délibáb volt, nem foszlott szét :) Nem tudtam, Pest vagy Buda, de aztán az együttérző villamosos gárda felvilágosított, hogy Pest. Tehát szokásomhoz híven elaludhattam a villamoson, és a végállomásról, ahol felkeltettek, már agy nélkül indultam tovább. (Az a baj, hogy ha részegen elalszom, hiába vagyok még tűrhető állapotban, agyam elkezd visszafelé törölni a bevitt alkohol mennyiségével egyenesen arányos hosszon, és ha idő előtt ébresztenek, be se kapcsolok teljesen egy darabig.) Szóval valószínűleg már akkor se tudtam, hol vagyok, amikor leszálltam. Most viszont megvolt a villamos száma, úgyhogy fel is hívtam egyik cimborámat, hogy elújságoljam neki legújabb kalandjaimat. Ezt jól tettem, mert miután a világ legmegértőbb főnökétől kértem aznapra szabit, újból elaludtam a villamoson, még mindig ittas állapotban… Kb. otthon voltam már, mire másodszor is feleszméltem, viszont az ismételt visszatörlésnek áldozatul esett a villamos száma és a visszaút, úgyhogy sajnos nem volt kristálytiszta, hogyan kerültem végre haza :)
Mindenesetre már elég infót szórtam szét telefonon ahhoz, hogy később rekonstruálni tudjuk az eseményeket: a buli után a 37-es villamoson aludtam el a Blahán, ami nem meglepő, mert néha azzal rövidítem le a hazautat. Rövidítem… Szóval annak a túlsó végállomásánál van a térképen egy nagy, zöld folt, az Új Köztemetőnél. Na, ott bóklásztam valahol. Van is ott pár tesztelendő kocsma, úgyhogy egyszer talán visszatalálok a misztikus Világfámhoz :)

Mondjuk ez az egész önkritikának se utolsó, ha úgy vesszük, hogy nem fel, hanem visszamásztam a fára, belátva, hogy ez a civilizációsdi nem minden egyednek jön be. Persze nyilván van, aki szerint ha már úgyis ott vagyok a temető mellet, inkább egy otthonos kiriptába kellett volna bemásznom és lehetőleg elő se jönnöm, de akkor most nem volna Sörjárőr :)