Nos, azt is hihettük volna, hogy Pufferke aznap estére teljesítette szereplési ütemtervét, de nem így történt. Épp akkori barátnőmmel voltunk a kissátorban, amikor Z, jelenlétünkről mit sem sejtve elkezdte azóta már híressé vált monológját. Mindenesetre elég hangosan intonálta ahhoz, hogy a környező sátrakban és lakókocsikban is jól lehessen hallani. Először is azzal kezdte, hogy menjen a fenébe az a ronda csaj, hisz még akkor se tudta volna megerőszakolni, ha akarja, mert olyan csúnyát nem lehet. Ezután csend következett, majd a drámai bejelentés, hogy sajnos akkor se tudta volna megtenni, ha egy gyönyörű csaj kéri ezt tőle, mivel a masszív borivás következtében időszakos impotencia állt be nála. Persze azt, hogy időszakos, nem tudta, de én, aki a sátorban próbáltam visszafojtani a röhögést, igen. Y, X és én ugyanis korábbi agárdokon átéltük már a dolgot, akár öt-hat napig is ki tud tartani egy ilyen folytonkókadt periódus. No de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Pitiáner elkezdte sajnálni magát, mert azt hitte, hogy ez már végleges. Hangosan nyögött és siránkozott, ekkorra már alig bírtuk a hallható szint alatt tartani nevetésünket. A végén Pucicsiga lefeküdt aludni, és ott óbégatott bent a másik sátorban. Az volt a baja, hogy ő már minek éljen, hiszen már semmire se jó, semmire se képes. Kis csend után azonban annál nagyobb változás állt be Pénzbehajtó barátunk hangulatában: "...Én már semmit se tudok csinálni... ...Vagyis!!! Inni még tudok!!! Leiszom magam hullarészegre!!!" Ezzel a megnyugtató gondolattal aztán el is aludt. Hiába, azért csak kivágta magát :-)
De ne csak Z-ről essék már itt szó! Hiszen egyik este (a sülthalam estéjén) kiderült, hogy Y nem is a vonaton jött el velünk Agárdra. Azt nem nagyon tudta megmagyarázni, hogy akkor miért látta így mindenki, viszont töménytelen információval szolgált arról, hogy ő tulajdonképpen egy régi osztálytárssal érkezett (legyen Norbi), méghozzá kukoricakombájnnal:
"Hát az úgy volt, hogy jöttünk a kombájnnal, Norbi vezette, vagy százhússzal pengettünk a sztrádán, így aztán jó hűvös volt a fülkében. Egyszer csak szólok Norbinak, hogy kicsit vegyen már vissza jobbról, mert lekanyarodtunk az útról és már Szegeden járunk..." Stb, stb, stb... Volt abban a hullarészeg, ide-oda csúszó hangmagassággal előadott, elmebeteg történetben minden. Meztelen nő a szántás közepén, amin Norbi és ő is végigment, kiderült, hogy a tavon is át kellett jönniük, mert Pákozdnál már nem akarták megkerülni a tavat, meg aztán a Norbi meg is akarta fordítani a pákozdi emlékművet, pontosan 45 fokban, mert szerinte nem jól állt, de erről Y sikeresen lebeszélte, méghozzá úgy, hogy megmagyarázta neki, nem Agárdon vannak, hanem Pákozdon... Szóval amit csak el tudott képzelni, az összes baromság helyet kapott a történetben, amit komoly hangerővel ordibált szerteszét az agárdi éjszakába. Természetesen nem két percig tartott a dolog, ráadásul, amikor visszatértünk a kempingbe, nem vette volna szívére, ha az ott lakók kimaradnak ebből a felejthetetlen kalandból, így aztán lefeküdt a vízparton, és újból előadta az egészet, de úgy, hogy azt bárhol jól kivehetően lehetett hallani, pedig az már nem semmi… Mindenesetre nem ez volt az egyetlen története, elmesélte azt is, amikor meg akarta nézni, hogy működik-e a főzőlap: Bekapcsolta, és egy idő után rátenyerelt, hogy melegszik-e már. Mindössze azt hagyta ki a számításból, hogy azon már előzőleg is főzött valaki, s azóta le se hűlt, így aztán kicsit odasült a tenyere a platnihoz. Így esett, hogy amikor berúgott, személyesen küldött el mindenkit a kurva anyjába, amiért ez történt vele :-) Be lehetett szarni rajta.
Mindenesetre bátyám is megadta a módját a szórakozásnak. A nyeletpóker nevű játék meglehetősen kifogott rajta, és minél többet vesztett = ivott, annál bátrabban licitált, természetesen még gyatrább eredménnyel. Szóval akkorra, amikor a motorostalálkozó díjkiosztó ünnepsége kezdetét vette az ebédlőben – ahol mi az alkoholt képviseltük –, már úgy berúgott, mint a vaddisznó. Egy idő után elaludt, de még javában tartott az ünnepség és a videózás (felvették a díjátvételt), amikor bátyám szeme felpattant, és szája kezdett megtelni valami mélyről jövő dologgal. Meglehetősen beszartunk, hogy tönkrehányja az ünnepséget, miközben céltudatosan szédeleg az ajtó irányába. Szerencsére nem ment neki senkinek. Én főleg attől tartottam, hogy a kamerásnak fog nekidőlni és esetleg le is hányja, de ez szerencsére nem történt meg. Épségben kiért és ott okádott. Utána jó ideig kerestem, de nem találtam, pedig egész végig a budiban ücsörgött. Voltam én ott is, viszont hangosan feltett kérdésemre, hogy ott van-e, állapotának köszönhetően nem tudott válaszolni, én pedig érthető okokból nem nyitogathattam be minden klozetba. Erősen reméltük, hogy nem vízihullaként találkozunk vele újra, és mivel mást úgyse tehettünk, ittunk tovább.