Hát akkor kezdjük is el a történetek azon párhuzamos sorát, amik annyiban kötődnek az ivászataimhoz, hogy jellemzően kocsmában mesélem, meséltetik el velem őket:
A darazsassal kezdem, mert ez bizonyítékul szolgál arra, hogy már absztinens koromban is alkottam maradandót, nem lehet mindent az alkoholra fogni.
Szóval nagyanyámék falusi házának udvarán mentem éppen keresztül, a kút mellett, mikor is rászállt a bal vállamra egy darázs. Az a remek ötletem támadt, hogy agyonütöm, méghozzá ököllel. Miközben szemmel tartottam a darazsat, óvatosan, a lehető legkevesebb mozgással hátrahúztam jobbomat, amennyire csak lehet, és célra tartottam az öklöm. Nem szállt el. Mivel tudtam már akkor is, hogy az ütés energiájának négyzetesen fontos összetevője a sebesség, villámgyors mozdulattal basztam magam állcsúcson…
Próbáld csak eljátszani, mi történhetett, és megérted. Az embernek ritkán adatik meg úgy bevinnie egy ütést, hogy jól megtervezheti és mindent beleadhat, de nekem akkor sikerült. Egy darabig szinte eszméletlenül kóvályogtam az udvaron, volt erős szédülés meg minden, ami egy alsó állkapcsot odébbhelyező ütésnél elvárható. Aztán közben felfogtam, hogy honnan érkezett a váratlan támadás, így hát elfogott a röhögés is :D Mivel az egyensúlyomat még nem nyertem vissza, el lehet képzelni, milyen csodaszép tangót lejtettem az udvaron, a saját hitetlenkedő heherészésemtől kísérve. Az utcáról egyébként kiváló rálátás nyílt a produkcióra, nem tudom, látta-e valaki a legalább egy perces mutatványt, de ha igen, simán azt hihette, hogy megtaláltam a házipáleszt..
Ha KO nem is, de nagy öngól volt, fájt is utána rendesen, no meg a tudat, hogy ennyire hülye vagyok :) Na mindegy, legalább a tanulságból legyen valami hasznom: Ki ne kezdj velem, mert mit tennék veled, ha magammal ilyet?..