2009.03.31. 12:04
Vörös Yuk - Kék Yuk, Red Hell - Blue Hell
Név:
|
Vörös Yuk - Kék Yuk,
Red Hell - Blue Hell
|
Cím:
|
|
Nyitvatartás:
|
koncertnapokon:
kb. 19-hajnalig |
Csapolt:
|
csapolt nincs, dobozos többféle, pl.:
Soproni 400 Ft |
Helyiség, kat.:
|
Inkább csak Kék Lyuk a neve ismerősi körben, mert a két pince egybenyílik, és a black/death metal koncerteket a kékbe szervezik. Szinte csak ilyen alkalmakkor szoktunk itt előfordulni, bár a múltkor akkora volt az időbeli csúszás, hogy egy darabig biztos hanyagolom. Persze egy nagyobb név majd újra meggyőz, hogy jöjjek el idáig, még ha a város túlsó felén is van, és taxival kell majd hazamenni, mert hajnalig már nem tartok ki manapság :) Meg aztán a hely nem tehet róla, és voltak már itt nagyszerű koncertek, még a hangosítást is sikerül belőni néha, bár akusztikailag éppenséggel nem egy álom: pince, úgyhogy nem valami komoly a belmagasság.
Úgymond lyukanként van egy koncertterem és egy piapult szocializációs térrel, meg ruhatár. Leülni le lehet, páran el is fekszenek a lelkes alkoholfogyasztás következtében, vagy csak egy óra pihire, ha már durva a csúszás. Mindkét szerepet eljátszottam már, de azért a beszélgetésekkel tarkított zenehallgatás itt a jellemző programom. Kellemesen szemkímélő fényviszonyok, várakozás-, aztán örömteli hangulat, bandapóló-vásárlás, folyamatos ismerősbebotlás, csocsó stb. Jól szoktuk itt érezni magunkat. |
Törzsközönség:
|
Zenekedvelő fiatalok az aznapi műfajtól függő beállítottsággal.
|
Kiegészítők:
|
csocsó, ruhatár, koncertek
|
Megjegyzések
(pl. zaj, WC): |
WC: úgy rendben van, a folyamatos sörpisa-dömping befogadására mindenképpen alkalmas, bár volt már, hogy elöntötte a fél pincét
|
Visszatérés
esélye / ajánlhatóság: |
2
|
Időszak:
|
2008. december
|
Vörös Yuk - Kék Yuk, Red Hell - Blue Hell nagyobb térképen való megjelenítése
Szólj hozzá!
Címkék: iii.ker
2009.03.30. 16:20
Mokka eszpresszó
Név:
|
Mokka eszpresszó
|
Cím:
|
Budapest
XIII. ker., Bulcsú utca 23/b |
Nyitvatartás:
|
H-P: 08-23
Sz: 10-23 V: zárva |
Csapolt:
|
Arany Ászok 250 Ft
Dreher 350 Ft |
Helyiség, kat.:
|
Ez egy kellemes, kulturált hely, két fő helyiséggel. Az erősbarack falakon jól kinéző tégla/kő fedés vonul végig. Van benne fantázia, a körvonalban is, meg hogy van benne címeres tégla, szóval tényleg jól néz ki, meg a téglaszín kő is passzol hozzá. Van pár színes kép a falon. A plafon szintén érdekes, meg van egy kedves kis fatetős pult, három bárszék.
Az elülső helyiségben két négy-, három két- és egy egyszemélyes Coca-Colás, kávéházi asztal, a hátulsóban meg két három-, egy két- és egy négyszemélyes. Ez egy rendes hely! |
Törzsközönség:
|
Normál középkorúak, fiatalok is vannak, kulturáltak.
|
Kiegészítők:
|
nyerőgépek, plazmaTV, csocsó, zenegép, sakk és egyéb táblás játékok
|
Megjegyzések
(pl. zaj, WC): |
WC: szép, tiszta, rendben
|
Visszatérés
esélye / ajánlhatóság: |
2
|
Időszak:
|
2008. december
|
Szólj hozzá!
Címkék: xiii.ker
2009.03.27. 11:03
T.G.I. Friday's Oktogon Étterem & Bár
Név: | T.G.I. Friday's Oktogon Étterem & Bár |
Cím: | Budapest VI. ker., Oktogon tér 3. |
Nyitvatartás: | H-Cs: 11-24 P-Sz: 11-01 V: 11-24 |
Csapolt: | Krusovice 4 dl 690 Ft Dreher 4 dl 690 Ft |
Helyiség, kat.: | Jó benyomást tesz rám ez a még közepes méretűnek mondható, de már elég tágas hely. És jó helyen is van, kilátással az Oktogonra, meg aztán az is tetszik, hogy igényes. Terrakotta kő, barna fafelületek és fabútorok, kék, szép színű kárpit, sötétbarna, magas, fa falborítás, világosdrapp fal, kék plafon. Kilenc négyszemélyes asztal és box, meg egy kétszemélyes asztal, és ez kb. csak a hely harmada, de van pl. egy dobogós rész két hatszemélyes körboxszal, egy sima négyszemélyes boxszal és négy négyszemélyes asztallal. A pult felé magaspadok, faltövi padokkal és székekkel, szóval elférni, azt el lehet. Impozáns pult, sorban bárszékek. Gazdag dekoráció, Star Wars, Spock, népi sportfelszerelés és fotók, lemezborítók formájában. Zeneszerszámok, lemezek is vannak. Amerikai stílusú, de van stílusa. Mondjuk nem nekem találták ki, de azt hiszem, megérdemli a magas pontszámot. Egész jól összeválogatott zene szól. |
Törzsközönség: | Délben voltam, nem nagyon voltak, de valószínűsíthető a fiatalos, külföldiekkel tarkított vendégkör. |
Kiegészítők: | TV |
Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: rendben |
Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 3 |
Időszak: | 2008. december |
Szólj hozzá!
Címkék: vi.ker
2009.03.26. 10:13
Szimpátia Zamat Étterem Söröző, Szimpátia Sörbár
Név:
|
Szimpátia Zamat Étterem Söröző, Szimpátia Sörbár
|
Cím:
|
Budapest
VI. ker., Andrássy út 79. |
Nyitvatartás:
|
09-02
|
Csapolt:
|
Borsodi 380 Ft
Beck's 380 Ft |
Helyiség, kat.:
|
Fent hat négy-hatszemélyes ződ pad, meg egy kétszemélyes nádkanapé, vagy hogy nevezzem. Van egy nádszék is, a padló vörös fa. Szóval tök jó ez a felső rész. A falon pár giccses kép, de a korabeli stílusú Gösser-képek nagyon rendben vannak. A falon körbefutó félkandeláber falilámpasor szintén Gösser. A falak fent és lent is narancs színben pompáznak, odalent pedig fehéres a kő, farácsos a bárpult. A négy négyszemélyes magasasztal fakeretes lapja barna csempével van kirakva. A bárszékek műbőre vörös, ennek ellenére az össz-színbenyomás kb. bézs.
Lent rádió szól. |
Törzsközönség:
|
normál középkorúak
|
Kiegészítők:
|
|
Megjegyzések
(pl. zaj, WC): |
WC: kb. rendben
|
Visszatérés
esélye / ajánlhatóság: |
2
|
Időszak:
|
2008. december
|
2009.03.25. 09:22
Kristál (Kávézó Drink) Espresso
Név:
|
Kristál (Kávézó Drink) Espresso
|
Cím:
|
Budapest
IX. ker., Ferenc körút 27. |
Nyitvatartás:
|
H-Sz: 09-24
V: 10-22 |
Csapolt:
|
Soproni 300 Ft
|
Helyiség, kat.:
|
Kis hely, drappfoltos kő, narancs fal. Négy bárszék, egy ötszemélyes összetolt, két kétszemélyes meg egy háromszemélyes középbarna asztal.
Soproni reklám a falon és némi dekor retróvonalon, képecskék és filmplakát-kép formájában. Kilátás a körútra. Nyílik belőle külön játékterem, lengőajtó visz át oda. Valami hűtő zúg. Semmi különös, de be lehet ugrani egy sörre. |
Törzsközönség:
|
Korán van, egyelőre csak a nyerőgépeket eteti, akiknek van mivel.
|
Kiegészítők:
|
zenegép, plazmaTV, játékterem
|
Megjegyzések
(pl. zaj, WC): |
WC: azt mondom, rendben
|
Visszatérés
esélye / ajánlhatóság: |
2
|
Időszak:
|
2008. december
|
Szólj hozzá!
Címkék: ix.ker
2009.03.24. 11:12
84. epizód: Agárd ’97 – Pucicsiga belehúz
Ezt a következők is alátámasztják: Egyszer Pucicsiga kifeküdt (méghogy egyszer...) az ebédlőben, de olyannyira, hogy le kellett fektetni egy farácsra, hogy fel ne fázzon. Ekkor kapta meg ugyanis az értesítést, hogy felvették Egerbe, a fősulira. Tök jó volt, ahogy jön befelé és ordít, hogy "Felvettek és még koleszt is kapok!! Apa már részeg!!" - ugyanis telefonon tudta meg a hírt az apjától, aki megígérte, hogy berúg, ha Pufferkének sikerül a felvételi. Ezután rekordsebességgel ivott, ordítozva (énekelni akart, csak nem jött össze neki) menetelt az asztalunk körül, de ezután jött a hanyatlás, és a végén ott találta magát a farácson, kezeit valaki halotti pózba rendezte, igen hülyén nézett ki. Mindenesetre egy idő után el kellett vinni wc-re, nehogy valami baleset történjen. Mivel Kétbites barátunk nem volt igazán eszméleténél, négyen kellettünk a cipeléséhez. Két váll, két térd. Én az egyik vállát kaptam, és egyáltalán nem tudtam úgy megfogni, hogy jó legyen. Fájhatott is neki, de elég furcsán, mert detox állapotától kitellő legszebb artikulálással és közepes hangerővel adta tudtára a környéknek, hogy fáj a lába... Mindenesetre nagy nehezen elértük a wc-t, és Pufferkét két talpára egyensúlyoztuk, és úgy fogtuk, hogy tudjon pisilni. El is kezdte, de aztán a felénél elaludt, amit a hangjaiból és az arcából tudtunk meg, na meg abból, hogy elapadt a pisipatak. Ekkor valaki hátbavágta, mire Pucicsiga kinyitotta a szemét, és mintha mi se történt volna, folytatta a hugyozást. Hatalmasat röhögtünk a jeleneten, ilyet még egyikünk se látott. Viszont olyat se, amit a visszaúton produkált. Még sose láttam ugyanis lila gilisztákat, márpedig ilyeneket büfögött fel a Malibu előtt. Ennek az a magyarázata, hogy költségkímélő megoldásként minden nap spagettit ettünk, és ezután kezdődött ugye az ivás, ami a festékes bor miatt ezt az émelyítő színt kölcsönözte a tésztacsíkoknak. Vállaltam, hogy feltörlöm az útról és Z lábáról az ebédet, ezért elsiettem rongyért. Mire visszaértem, Pucicsiga körül már ott álltak a külföldi vendégek, akik érdekes módon épp a nevét gyakorolták, ugyanis mindenhol csak azt lehetett hallani, hogy "...blablabla Z blablabla..." Persze Pénzbehajtót már pár nappal korábban is vitték be a sátorba segítőkész emberek, ugyanis tudtunk nélkül fogta magát és elterült, miután kiment az ebédlőből.
És voltak a kempingben német lányok is, akiket szintén magunk mellé varázsoltunk egy idő után, természetesen S volt a kezdeményező. Y elnevezte az egyiket Csöcsikének, és gyakoroltatta is a csajjal a fantáziadús "Csöcsike-möcsike" szóösszetételt. Rettentően élvezte, hogy a csaj mit sem sejt a jelentéséről. Z-t meg kinézte magának egy iszonyat ronda csaj, bár Pufferke arcából nem láthatott túl sokat, hiszen csuklya takarta. Szóval, legalábbis Pucicsiga megkérdőjelezhető hitelességű fordítása alapján, a csaj azt akarta tőle, hogy erőszakolja meg, mert izgatónak találta szerencsétlen barátunkat. Z persze erre nem volt hajlandó, mégpedig olyannyira nem, hogy fenyegetéseivel (hangos és félreérthetetlen hangsúlyú ordítás) elérte, hogy a lány hanyatt-homlok elmeneküljön a közeléből. Persze azért akadt a lányok között csinos is, az egyikkel Y beszélgetett, aztán Pufferke is odaült melléjük. Y először azon röhögött, hogy egy véletlenül kiszaladt "cenzúrázva" után nem csak ő, de a német lányok is Y szájára tapasztották a kezüket. Szellemi Vezetőnk (egyszer ugyanis szemben ült velünk, és csuklyájában teljesen úgy nézett ki, mintha a Star Warsból ismert Uralkodó tanítgatna minket), szóval ezután elérkezettnek látta az időt, hogy csöndre intse a népes magyar-holland-német közönséget, ami a sörpult körül tömörült össze. Mindenki odafigyelt, és erre Y megpróbált kipréselni egy galambot. Mi már sejtettük, mire készül, és előre pirulva-röhögve vártuk a fejleményeket. A jóízlés szerencséjére nem sikerült hangosra a dolog, de ezen Y, a német csaj és Pucicsiga annyira elkezdtek röhögni, hogy az utóbbi csodagyerek elkezdett feldőlni az ülepe alatt szolgálatot teljesítő, meglehetősen magas bárszékkel. Estében az Uralkodó után kapott, aki szintén megindult a körpályán, amit úgy próbált leállítani, hogy a német lányba kapaszkodott. A láncreakció ezzel be is fejeződött és mind a hárman hanyattestek. Még szerencse, hogy szabadtéri volt a sörpult, így a fejük a fűben landolt. Mikor röhögve feltápászkodtak, már el merte nevetni magát a vendégsereg is.
2009.03.23. 17:30
Bástya Presszó
Név: | Bástya Presszó |
Cím: | Budapest XVI. ker., Veres Péter út 43. |
Nyitvatartás: | H-Cs: 10-24 P-Sz: 10-02 V: 10-22 |
Csapolt: | Arany Ászok 300 Ft Dreher 350 Ft |
Helyiség, kat.: | Van két, lazán elsimított, betonos cementes tetejű sakkasztal, és a falfestés is a sakkról szól. Így új értelmet nyer a kocsma neve is, tetszik. A sakkfiguramintás, pepita plafonon diszkógömb, amúgy meg félhomály, de az asztalok fölött van világítás, szóval pont jó. Halványvöröses, elég világos márványszerű kőlapok. A sakkasztalok este 8-tól lefoglalva - nem is csoda, ha a Blahán lenne ez a kocsma, biztos gyakran járnánk ide esélykiegyenlítőzni. Köré tucatfős pad építve U-alakban. A hely meg amúgy L-alakú, és van még itt két négy- és két háromszemélyes asztal is. Az L kisebb szára az utca felé üveg, ennek a végében vannak a nyerőgépek. Aztán egy négy- és egy kétszemélyes asztal, meg négy bárszék. Rádiózene szól. Aki kissé stílusosabb környezetben, éles elméjével küldene másokat a padlóra, az ide jöjjön, aki pedig az egyszerűbb módszerek híve, annak ott az előzőleg ismertetett kocsma :) |
Törzsközönség: | fiatalabb fickók |
Kiegészítők: | nyerőgépek, csocsó, két sakkasztal |
Megjegyzések (pl. zaj, WC): | WC: rendben, csak ráfér egy kis takarítás, de ilyen időben nem is csoda, ha bejön a kosz estére. |
Visszatérés esélye / ajánlhatóság: | 2 |
Időszak: | 2008. december |