Ha már csengő és erős szülői kéz! Egyszer alaposan berúgtunk egy akkor először és utoljára látott sráccal. Pincérkedett is amúgy, úgyhogy hivatásból tudta, hogyan kell alaposan elintéznie magát. Sikerült is neki, ő volt a nap győztese. Megyünk vissza a városközpont felé, egy forgalmas autóút mellett, és ő egyszercsak, mint egy darab fa, kiesik a kocsik elé. Még szerencse, hogy időben vissza tudjuk szedni a járdára. Na, vigyük haza, mert ez már veszélyes állapot. Kiderül, hogy ő inkább a nagyinál aludna. Oké, sikerül is eljutni a lépcsőház aljába. Kapucsengő:
-Nyissad! – szól bele részegen.
-Ki az? – kérdezi egy reszketeg, idős hang.
-Nyissad mááááá’!!! – ordít türelmét vesztve.
A válasz a kapu berregése volt, a nagymama nyilván beazonosította a kedves kisunokát :) Minket egy ilyenért biztos kinyírtak volna otthon… de azon a hosszú, változó hangmagasságú „mÁÁÁáááÁÁÁáááÁÁÁ’!!!”-n azóta is röhögök :)
Hazavinni persze egymást is haza kellett néha, mert a berúgás a szűk baráti társaság tagjainak is remekül ment. Egyik este a korábbi epizódban említett srácnak sikerült ez olyan szinten, hogy négyen kellettünk hozzá. Mindenkinek jutott egy végtag, úgy szállítottuk a lépcsőházukig. Közben ráadásul ficánkolt, óbégatott, kiabált, röhögött, méghozzá jó hangosan, mint egy igazi, megveszekedett részeg. Látjuk is a mozgást az erkélyükön. „Fiam!!!” – ajaj, ezek szerint az apja meghallotta közeledésünket. Gyorsan bevisszük a srácot a liftig, ekkora a mentőosztag már kezd komolyan nyugtalankodni, józanodni. Mikor a lift kijelzőjén feltűnnek az emeletükről induló, csökkenő számok, valaki kimondja, amire mindenki gondol: „Futás!!!” Nagyon nem szeretnénk ott lenni, amikor a felvonóból kilép a felmenő :) A srácot odatámasztjuk a falhoz, mi meg olyan sprintet nyomunk le, amilyenre csak képesek vagyunk. Mint utólag kiderült, félelmünk nem volt teljesen alaptalan, a srác apja ugyanis azt hitte a kiabálás miatt, hogy verik a gyereket, és jött le rendet tenni. Hiába ismert minket arcról, ki tudja, mi lett volna az első reakciója…