Na, ez egy elég szép kis történet lesz, legalábbis máig képes a legkülönbözőbb arckifejezéseket kiváltani belőlem. Vidámnak nem vidám:
Nem vagyok az a rendrakós fajta – az íróasztalomon pl. szinte folyamatos a káosz –, de néha már nekem is elég a kupiból. Így történt ez azon a napos, nyári délutánon is, amikor az akkori nő lakásának konyhapultján raktam rendet. Elpakolás, szemét a szemetesbe, másnap reggel szemeteszsák le a kukába. Aztán pár nap múlva kiderült, hogy a nyereményjátékos kóláskupakokat nem elpakoltam, hanem szintén kibasztam. Köztük az Y-os kupakot is. A kukát már kiürítették. Telefonáltam, hátha a NYÁR szó kirakása után várt volna ránk még egy sorsolás, ahol elbukhattunk volna, de nem. Akinél volt egy a Coca Cola 3 db Y-os kupakjából, az biztosan a magáénak tudhatott egy balatoni nyaralót. Na, ezt hajítottam én ki az ablakon, úgymond.
Volt nagy búslakodás, részemről meg némi hajtépés, hogy ez nem lehet igaz, ilyen csak valami hülye filmben történhet. Belegondoltam, hány évi megtakarítást sikerült visszaajándékoznom a TCC Company-nek…
Fel is tette valaki a kérdést a rádióban, hogy vajon hova tűnt a többi nyerő kupak? Hát, egyről tudom… Szóval rendet azóta csak óvatosan rakok.

Szabri Söröző nagyobb térképen való megjelenítése

Deit Sarok Presszó nagyobb térképen való megjelenítése

Szivacs Espresso nagyobb térképen való megjelenítése

Fogtam tizenegy kannát és felkötöttem az övemre, ebben a stílusos szoknyában táncikálva hagytam ott a kempinget, hogy még utoljára okozzak egy kis örömet a lakóknak. A kannákon végig csodálkoztak és röhögtek az emberek, pedig a kempingen kívül már nem is szoknya alakban vittem őket, hanem a hátam mögé csapva lógattam a nadrágszíjat. Mikor a Keletibe értünk, már senki se csodálkozott, gondolom, jól illeszkedtem a képbe.
X-nek még kijárt egy kis szívroham a végére, ugyanis hazafelé kocsival ment, de reggel még ivott egy kis sört, és ugye két hét ivászat után érthető, hogy megállt benne az ütő, amikor a rend szigorú őrei szondáztatni kezdték. Öregedett egy kicsit, mire rájött, hogy a szonda nem azért sípol, mert részeg, hanem azért, mert minden rendben. Miután harmadszorra végre sikerült annyi levegőt kiszorítania ijedten pihegő tüdejéből, hogy ez kiderülhessen, lelki szemei már eléggé elkerekedtek a több tízezres büntetés és a mínusz egy jogsi látványától, de végül megkönnyebbülten hanyatlott be a kocsiba.
Nagyon sajnáltuk, hogy haza kellett mennünk, csak a security-s gyerekek vigyorogtak, hogy végre lesz egy nyugalmas estéjük. Volt, aki sajnálta, hogy megyünk, mert tetszett neki a hangulat, amit csináltunk, és gondolom – jobban mondva biztos vagyok benne –, volt, aki nagyon örült, hogy megszabadulhat tőlünk, de ezt már megszoktuk. Na, ennyi volt az Agárd '97. Jövőre megint megyünk.

Nos és hát, ez lett volna az a hosszú krónika, amit sok barát és ismerős olvasott el azóta, így lélekben ott lehettek velünk abban a két hétben. Remélem, ti sem untátok. Bevallom, én már annyiszor elolvastam, hogy csak néha röhögöm el magam, viszont emlékszem az arcokra, arckifejezésekre :)) Régen volt, de így volt!

És akkor majd jönnek a további epizódok, van még mit bevallani :)