Hát, ez a történet is előjön néha, amikor jót röhögcsélünk a tényen, hogy a szűkös egyetemi évek alatt páran a spermabankban kerestük a boldogulás lehetőségét, hogy ugye legyen mit elinni :)) Sőt, voltam oly kitárulkozó, hogy még egy rádióriportban is beszámoltam a mellékállásról, meg hogy az egésznek a heti piapénz előteremtése a mozgatórugója :) Nem vettem komolyan a dolgot, meg is tudtam később, hogy a szerkesztő először adásba se akarta adni, mert olyan beképzelt szövegek is voltak benne, hogy nem bánom, hogy számomra ismeretlen utódaim vannak a világban, mert elég jó fejnek tartom magam, és azzal csak segítem az emberiséget és a világot, hogy minél több van bennük belőlem… :) Valami ilyesmi. Szóval egész tahósra sikerült ez a kis interjú, amit meg is hallott egy spermadonor-társam anyja a rádióban, asszem a Kossuthon ment le, hétvégén. Kérdezte is, hogy ez nem az én hangom?! Mire a srác megnyugtatta, hogy dehogy is, ugyan már stb. stb… Anyukámék meg nem hallgatták akkor a rádiót, amikor lement a műsor, szóval szerencsésen elkerültem az otthoni elhíresülést és lebukást :) (Szüleim – nagyon helyesen – nem szponzorálták az ivászataimat, de azért nem örültem volna, ha szembesülnek vele, hogy azért csak megoldom valahogy.)
A meg nem nevezett kórházhoz sok élményem fűződik a spermabankosdi miatt, és bár senkit sem akarok elriasztani a meddő párok megsegítésétől, megosztanám életem egyik legemlékezetesebb napját – ahogy a kocsmában is, ha előkerül a sztori.
A soros vizsgálat szerint felütötte bennem a fejét a normál herpesz – ha jól emlékszem –, és a további sikeres együttműködés megkívánt egy tablettakúrát, ami kipurgálja ezt belőlem, merthogy ez ma már gyógyítható. Eszegessem a tablettákat, aztán jó lesz, és ne igyak majd más után semmit, mert ugyan egy rakás emberben ott ez a drága dolog, de sajna vannak emberek, akiken szépen ki is jön, én meg tagja vagyok ennek a klubnak. Ettem hát szorgalmasan a bogyókat, aztán irány az első kontroll, hogy hol tartunk, mert azért makacs az a vírus.
Másik épület, más emberek, ülök a váróban. Ott egy bácsika, elég rozzant állapotban, tolószékben, apatikus arccal, gurítják be előttem az ajtón. Hallgatom a diszkréten ordító ápolónőt, ahogy a tatát valahogy hassal felimádkozzák a vizsgálóágyra – vagy mi is neki a neve –, aztán keresnek valami jó kis szerszámot, aminek már a nevétől is megijedtem, mert az alsó testnyílással volt kapcsolatban. Hajjaj... Aztán odabent valaki nagyot nyög. A nővérke bosszúsan közli, hogy ez a szar beletört. Adjon valaki egy másikat, amíg ő visszaszerzi az elsőt. Hú bazmeg!.. Na, volt még némi öreges szenvedéshang bentről, de aztán megoldották valahogy. A bácsikát tolják kifelé, minden változatlan rajta, csak az arca nem: Igen tágra nyitott, megzakkant tekintetű szemek, vonásain pedig a megrázkódtatás nyomai. Hát, én tényleg sajnáltam, meg minden, de enyhén szólva is tragikomikus volt. Aztán az elfojtott somolygásaimért persze megkaptam a méltó büntetést, ugyanis én következtem…:
Gondoltam, nyálminta lesz, mégiscsak herpeszről van szó. Hát, nem így lett. Toljam le a gatyeszt, fogjam meg a csövem, és egy kicsit nyomjam össze vertikálisan, hogy beférjen egy HURKAPÁLCA, rajta egy apróbb vattatekerccsel, ami ugye további vastagító tényező!!! Ekkor kezdtem el remegni. A mami betolja, én majd beszarok félelmemben, mire körbepörgeti benne. Baszottul fáj, de azért kussolok, erősen kapaszkodok „fasza gyerek” énképembe. Tenném el megkínzott szerszámomat, de szól a nő, hogy még egyszer. Ekkor már a kezem is remegett, és meg is kérdeztem – kicsit nyögve –, hogy ezt muszáj-e. Az bizony. Nos, mivel nedvesség már nemigen maradt odabenn, ez már rohadtul fájt...
Újabb kínpadhoz kalauzolnak, és a kezembe nyomnak egy adag papírtörlőt, merthogy most jön a prosztata-váladék mintavétel, vagy mi a franc. Gondoltam, előpucolást kér megszokásból, úgyhogy szóltam is:
-De nekem tiszta.
-Utána nem lesz az.
És tényleg, az erőteljes, igencsak kellemetlen, de lagealább gyors benyúlás után volt mit törölni… :)
Most már tényleg azt hittem, végeztünk, de kapom a sokkot, hogy a doktornőnek spermaminta kellene. Mi van??? Most???! Hát örülök, hogy él!!! De bizony, most kell, mert most nincs a húgycsőben váladék. Na bakker…
Elindulok WC-t keresni. Közben próbálok erotikus gondolatokat ébreszteni elmémben, de a tököm jelzi, hogy neki most inkább valami szanatórium kéne. Végül is találtam egy WC-t. Kezemben kémcső, nem ám petri-csésze, hogy egyszerűbb legyen… De hát kémcsőt adtak. Elhelyezkedek, éppen kallantyúznám be, de olyan itt nincs. Na sebaj, csak nem töri már rám senki… Dehogynem. Egymás után ketten is. Egy fiatal, aztán meg egy öreg faszi. Remek jelenet: Bal kezemben kémcső, jobbikban a sajgó cső, és miután egyszer már rádtörtek, próbálj meg koncentrálni. Ekkor jön az öreg faszi. Felnézek, a látvány hatására pánikszerűen távozik :D Próbálom lábbal feszíteni az ajtót és végezni, mielőtt híre megy a műsoromnak. Amikor végre sikerült, már olyan rezignált voltam, hogy ahogy jöttem ki, meg a folyosókon végig lóbáltam a terméket, szartam rá, ki mit gondol… Aztán kiderült, hogy van erre egy külön wc, csak elfelejtettek szólni róla… :O
Na mindegy, egy jó darabig legalább tényleg nem volt herpeszem.

És hogy legyen egy pozitív, alkoholos, de azért tanulságos utószó is a történethez:
Egyszer felmerült a lehetősége, hogy ittasan összeszedtem egy nemi betegséget. Pedig a nő direkt szólt, hogy problémái vannak, használjunk gumit, de ez akkor nem érdekelt. Másnapra persze kijózanodtam és felismertem, mekkora hülyeséget csináltam, később pedig gyanakodni kezdtem, úgyhogy irány a rendelő. Mondták, lesz mintavétel a húgycsőből… Leizzadtam, lesápadtam a vattás hurkapálca rémképére, de azért persze elmentem a vizsgálatra. Másik kórház volt, meg el is telt azóta pár év, úgyhogy hatalmas megkönnyebbülésemre egy aprócska fémhurok elég volt a mintavételhez, azt is csak az elejébe, alig tolták be. Két hét múlva jött a megnyugtató eredmény, addig meg rettegtem, mert a neten megnéztem, hogy néz ki majd kb. a fütyim, ha esetleg elkaptam azt a bizonyos kórt…
Szóval, csak óvatosan!!!