Ezen az emberen be lehetett szarni. Volt egy aranyos kis traktorkája, az arca pedig olyan majomszerű volt, hogy arra következtettünk, az evolúció során a fáról egyenesen a traktor kormánya mögé pottyant. Imádta, ha zajt csinálhat vagy éppen rombolhat. Minden reggel hétkor beindította azt a kurva traktort, aminek olyan hangja volt, mint egy nagyobb kaliberű gépágyúnak. Ha erre esetleg még nem ébredtünk volna fel, akkor következett a váltás, ugyanis két sebességfokozat fölött rendelkezett ez a neandervölgyi. Olyan hangos kreccsenéssel váltott, hogy arra az egész kemping felébredt, hiába is szeretett volna tovább aludni. Reggel az volt a dolga, hogy végigjárja és kiürítse a szemeteseket. Traktorba be, indít, majd vált, megy tíz métert, ki, szemeteszsák ki, traktorba be, újabb tíz méter... és ez így ment minden nap. Sokkal gyorsabban és halkabban lehetett volna gyalog begyűjteni a zsákokat, de akkor vajon hol marad a zaj?! És ha esetleg ez nem lenne elég, egyszer azon is rajtakaptam, hogy egy bazi nagy vaslapot püföl a karbantartó épület mögött egy szintén bazi nagy kalapáccsal. Szerintem a célja az volt, hogy végleg megsüketüljek. Nem lepődtem volna meg, ha a fiókból előhúz egy rezesbandát, egy katonai repülöteret, légkalapácsot, mozsárágyút meg hasonló, ízlésének megfelelő decibellel rendelkező dolgokat. A barátai egyébként egy szintén kurva hangos teherautóval álltak be a sátraink elé, Pucicsiga meg is jegyezte, hogy "Na, megjöttek a játszótársak..." :-) Egyébként nem csak mi imádtuk ezt az intelligens előembert, hanem a kisgyerekek is, ugyanis Szabó János másik kedvenc szórakozása volt a gyerekek sok munkával felépített homokvárosainak a felrobotkapázása. Ehhez természetesen szintén zaj járult. Ha nem így lett volna, akkor el se hittem volna, hogy őt látom. Egyik nap azonban túllőtt a célon, mert nem nagyon izgatta, hogy a hatalmas szélben a felkapált homok beszáll a hollandok sátrába meg úgy általában mindenükbe. Miután jól végezte dolgát, és tökéletesen megsemmisítette a gyerekek alkotásait, leült a sövény tövébe és onnan bambult a számára valószínűleg túl bonyolult világba. Az se nagyon zavarta, amikor a holland fickó előjött és ordítva mutogatva elkezdte őt elküldeni a picsába. Felnézett, szemében megcsillant az evolúciós zsákutcát jelző tábla, aztán nem erőltette tovább nyakát, lenézett a földre, és azzal a biztos tudattal szart a világra, hogy ő egy meg nem értett zseni. Mi rá is jöttünk, hogy télen a NASA-nál dolgozik, rakétákat tervez budipapíron és ha szükség van rá, szívességből lemossa az űrrepülőgépek hasát. Sajnos Pufferke ezeket a felfedezéseinket is belevette a már korábban említett alkohol ihlette esti monológjába, amit a barátnőmmel együtt pusztultunk végig. A karbantartók épülete azonban elég közel volt ahhoz, hogy Szabó János is fültanúja lehessen a félig vihogva elhangzó szavaknak. Másnap csúnyán méregetett minket és nem is vitte el előlünk a szemetet. Gondolom, ez volt a leghatalmasabb bosszú, amire a munkaköre lehetőséget adott a már említett halláskárosításon kívül. Néha fura dolgot művelt: A beindított traktorka oldalán lépdelt büszkén, s egyik kezét a kormányon pihentette. Nem nagyon értettük, hogy ha már egyszer megy az a szar, akkor miért nem ül bele, vagy ha gyalog akar menni, akkor a faszért viszi a traktort is, de aztán S rájött a rejtély nyitjára: Szabó János ilyenkor sétáltatta a traktorját :-) Na, ennyit erről a szupermenről.