Palota Söröző nagyobb térképen való megjelenítése

ez meg a budi :)

Hát akkor következzen egy sok-sok éve papírra vetett történet. Folytatásokban tárom elétek, mert két hét hosszú idő, sok dologról kellett beszámolni:
Hát igen, az idén is elmentünk Agárdra, és már megint kurva jól sikerült. Pár hét eltelt már, mióta hazajöttünk, és azért pont most kezdek bele a krónika megírásába, mert már megint eszembe jutott, hogy tegnapelőtt mekkorát röhögtem, amikor észrevettem, hogy Agárd óta fordítva írom a nagy nyomtatott E betűket. Y és X ugyanakkor nem nagyon tudnak egyenesen menni az utcán azóta sem, szóval most is volt egy kis mellékhatás. Arról nem is érdemes bővebben beszélni, hogy az első itthon töltött napokban többször is egyszerűen elakadtak a gondolataink, mint egy zsákutcában, ez ugyanis már az előző agárdok után is így volt. X-nek alig jutnak eszébe a nevek és nehezen számol. Ja és persze az alkoholéhség is nehezen szűnt meg a két heti ivászat után, de azért most már kezdek visszaállni a szokásos szintre.
A bor...: Idén száz litert vettünk, nem is akármilyet... Jó SZARt ismét, szóval a borral ismét jól bevásároltunk. Először is ugyanott vettük, mint tavaly, mert máshol nem tudtuk megoldani a kannákat. (Utóbb kiderült, hogy máshol is meg tudtuk volna oldani ugyanígy, na mindegy...) Szóval a faszi először is vegigkínálta nekünk a repertoárját, egyik szarabb volt, mint a másik. Ihattunk egy-egy kortyot a tavalyi tarjáni 70es-ből is, ami csodálatosképpen még mindig ugyanannyiba kerül... Aztán sorra került egy 60 Ft-os fehér bor is, a nevére már nem is emlékszem, de az ízére sajnos még mindig, szóval jobb lenne mégis inkább a nevére emlékezni, hogy amikor meghallom, rögtön elfuthassak... Kb. bepöndörödött a szempillám attól az egyetlen nyelettől, amit volt merszem magamba préselni. Minden bornak, amit mutatott, kivétel nélkül „lábszag utóíze” volt, ami nem valami kellemes. Már ott tartottunk, hogy megyünk el, amikor nagy nehezen ránk mosolygott a balszerencse:
-Van itt bor 100 forintért is!! - kezdett dicsekedni a faszi, ami azért volt nevetséges, mert máshol csak e fölötti áron volt bor... Sebaj, mi azért készségesen belesétáltunk a csapdába, és megkóstoltuk... És valóban, és tényleg, hát a szar jobban ízlett a fosnál! Miután már minden undórítóságot végigpróbáltunk, egész elfogadhatónak éreztük ezt az iszonyatot és meg is vettük. A fickó készségesen mosott ki számunkra jópár gyanús eredetű kannát, mi pedig abban a boldog tudatban éltünk - egész másnap estig -, hogy egész jó bort vettünk. Azt mindenesetre meg kell említeni, hogy a tavalyi bornál azért mégiscsak jobb volt. Persze ez nem sokat jelent, mert az volt eddig életünk legszarabb bora.
Még egy kis adalék a borról, hogy bárki, aki elolvassa ezt, ráismerjen a típusra: Mikor az ember a szájához emeli a poharat, és azon gondolkozik, hogy merjen-e inni belőle annak ellenére, hogy büdös, a saját szemével kísérheti figyelemmel, ahogy az ételfesték szemcséi elkezdenek süllyedni a kotyvalék alja felé. Persze erre mondhatná bárki, hogy na és, az ételfesték úgyis íztelen. Hát ez sajnos nem volt az... „Sajátos” íze van, aki kíváncsi rá, az először inkább számoljon el tízig.
Miután így kisopánkodtam magam a borral kapcsolatban (ennek sajnos nem bírtam ellenállni, mert ez a bor legalább ennyit megérdemelt), elkezdem a történtek felsorolását. Pontos időrend nincs, ugyanis a napok tartós ivászatkor összemosódnak. Csak megjegyzem, hogy egyszer egy pultos kislány felvilágosított, hogy 28-a van az általam feltételezett 24-e helyett.